Teszteli 2012-es autóját az Audi, méghozzá a Paul Ricardon és Sebringben is. A képen az R18 a francia pályán látható – már a 2012-es specifikációban. Egyenlőre annyit tudni, hogy – nem meglepő módon – növelik a pilóták kilátási felületét. Ez a változtatás nemigen látható az újra feketébe bújt autón, miként nem látszanak a kerekek feletti lyukak sem. Ezek szerint a belső tartalomra koncentrálnak egyenlőre. Az eheti sebringi teszteken két autó vesz részt hat Le Mans-győztes versenyzővel, az egyik hármas az idei győztes trió, a másik természetesen az öregfiúk csapata. Az Audi a 2012-es szezonban való részvételéről később ad részletes / hivatalos tájékoztatást.

Két év börtönt kapott egy finn bíróságon JJ Lehto, a kétszeres Le Mans győztes (1995-KK McLaren, 2005-Audi R8) versenyző. A részegen halálos motorcsónak-baleset okozásáért elítélt pilóta súlyosan ittas állapotban száguldozott (5 km/h helyett 80 km/h-val) egy finn csatornán motorcsónakjával, hídpillérnek ütközött. Barátja, útitársa életét vesztette. Jyrki Juhani Järvilehto, ismertebb nevén JJ Lehto a két LM24 győzelem mellett 1989-1994 között a Formula-1-ben szerepelt, majd előtt túraautókra váltott, igazi sikereket viszont a hosszútávú futamokon szerzett. 1990 és 2005 között tíz alkalommal indult Le Mans-ban. Tagja volt a gyári McLaren, a BMW, a Cadillac és az Audi csapatoknak, a nem-gyári McLarennel és a Champion-R8-cal győzött. Ezen kívül tizenkét ALMS futamon győzött Johnny Herbert és Marco Werner oldalán az Audival.
Január 24-én a Paul Ricardon – három napos tesztelés keretében – leplezi le a Toyota az új versenyautóját. Erről egyenlőre ennyi.

