Hondások mindenhol


Eddig is tudtuk, hogy piszok jó autók a HPD-k, de idén végre komoly esély van rá, hogy a P1-esek között is maradandót alkossanak. Míg az RML és a Level5 továbbra is a P2-ben fog versenyezni, addig a Strakka már biztosan az új, P1-es ARX-03a-val áll rajthoz 2012-ben. Az elmúlt egy hónapban pedig újabb két csapat jelentette be, hogy ők is Hondára váltanak.


Az egyik, a JRM Racing, mely tavaly a GT1-es bajnokságban ért el kitűnő eredményeket. Ők a WEC-be neveztek, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy így automatikus meghívást kapnak Le Mans-ra (illetve további információk a kép alatt). „Az, hogy Le Mans is bekerült a WEC naptárba, fontos tényező volt számunkra. Ez a sportautózás csúcsa. Mindig is a 24 órás volt a célunk, amióta csak két éve elkezdtünk versenyezni” – nyilatkozta James Rumsey a csapat alapítója és tulajdonosa. A JRM szeretne hamar sikereket elérni, ezért az első futam, a sebringi 12 órás előtt (március 17.) sűrű tesztprogram vár rájuk.

Egy másik interjúban Rumsey már kicsit más megvilágításba helyezte WEC indulásukat: „üzleti megfontolásokból váltottunk. Míg a GT bajnokság még mindig csak keresi a helyét a pénz világában, a szponzori lehetőségek a WEC-re és Le Mans-ra nagyon-nagyon jók. Kezdetben egy Oreca-Nissan P2-es csomagban gondolkodtunk, de végül beláttuk, hogy a P1-ben még jobbak a lehetőségek. A HPD nagyon jó autó, így bízunk benne, hogy az elejétől fogva versenyképesek lehetünk. Szeretnénk dobogóra kerülni, noha tudjuk, hogy a gyári autókat nem fogjuk tudni megverni. A legjobb privát csapat szeretnénk lenni és abban reménykedünk, hogy a projekt elvezet minket egy gyári szerződéshez. Sok márka gondolkodik azon, hogy 2014-re P1-es autót tervez, de szükségük lesz a tapasztalt csapatokra is, akik versenyeznek majd az autóikkal.” A pilótákkal nem lesz gond, a David Brabham, Peter Dumbreck, Karun Chandhok felállás egészen káprázatos!

Hondával indul a Muscle Milk is idén az ALMS-ben. A csapat harmadik teljes amerikai szezonjára készül (korábban Porsche Spyderrel és a Lola Aston Martinnal indultak), e mellett pedig komolyan gondolkodnak a Le Mans-i induláson is (itt utoljára 2008-ban egy Lola-Juddal versenyeztek). Az ALMS prioritást élvez, sikeresen szeretnék kezdeni a szezont a Hondával, ezért eshet kútba az indulás a 24 óráson. „Hatalmas feladat a privát csapatoknak ott versenyezni, főleg olyan óriások ellen, mint a Peugeot és az Audi. Szándékomban áll visszatérni Európába, de még nem tudom mikor. Résnyire nyitva hagytam az ajtót. Nem csuktam még be teljesen, de most nem Le Mans az első” – mondta Greg Pickett, a csapat tulajdonosa. A MM-nek egyébként automatikus meghívó járt a tavalyi ALMS 2. helyezéséért, és az indulási szándékukról még január 18-ig dönthetnek (ez a 24 órás nevezési határideje). A pilóták terén nincs gond, hiszen Lucas Luhr és Klaus Graf továbbra is velük van, ráadásul idén ismét teljes állásban. A HPD-t január közepén szállítják le nekik, majd február elején részt is vesznek vele a sebringi téli teszten (február 8-9.). Nem ez lesz az egyetlen autójuk, a csapat a P1-es Honda mellett egy LMPC autót is indít a tengerentúli bajnokságban.

, , , , , ,

  1. #1 by index86 on Január 13, 2012 - 8:21 du.

    kedvenc gép :)
    már csak a highcroft hiányzik. RML-ről sajnos elég kevés az infó. Azt írják a honlapukon hogy eladják a 2012-es szabályoknak megfelelő ARX-03b-t (ez valami elírás lehet? mivel az autót még nem is használták, szerintem még pályán sem mentek vele de akkor miért adnák el rögtön? Vagy a régi autójukat adják el? Ami a 01d azt hiszem). Mindegy, remélem visszatérnek egy 03b-vel.
    Már alig várom a sebringi tesztet….

  2. #2 by Tűhegyi László on Január 13, 2012 - 8:48 du.

    A Highcroft elvileg a Delta Wing versenyzéséért felel idén, szóval ők nem várhatóak Hondával (meg két ember híján mindenkit elküldtek szeptemberben)

    • #3 by index86 on Január 15, 2012 - 10:32 de.

      szerencsétlen csapat…… :(
      gondolom a honda honda megvonta a támogatást vagy mi…
      Remélhetőleg óriásit égnek ezzel a nyomorult dw-vel és 2014-re összeszedik magukat, hondával vagy anélkül, nem nagyon érdekel, de ennek a csapatnak az élbolyban a helye

      • #4 by Tűhegyi László on Január 16, 2012 - 7:58 du.

        Nem, ők adták vissza a Hondát sebring után, és találták ki, hogy inkább dw-znének.

      • #5 by index86 on Január 16, 2012 - 9:18 du.

        én úgy tudtam, hogy a honda vonta meg a támogatást. a hc. akart indulni le mansban is, de az a cunami nagyon betett a hondának és gondolom nem maradt pénz a 01e projektre. A highcroft meg úgy tűnik nem nagyon tudott működni “gyári támogatás” nélkül, habár ha jól tudom a michelinnel a partnerség megmaradt, mert fejlesztenek gumikat ahhoz az izéhez. Tehát kvázi “bedőlt” ez a hpd 01e dolog és utána álltak neki a másiknak.

  3. #6 by Tűhegyi László on Január 17, 2012 - 11:21 de.

    Nekem nem egészen logikus ez így. A sebringi verseny is a földrengés után volt. A bejelentéskor említették a hírek általában a földrengést is, de ott volt mellette mindig a gazdasági helyzet, meg hogy a Highcroft nem tudott szponzorokat találni. Mulsanne Mike anno megkérdezte erről Nick Wirth-t, aki ezt válaszolta:

    “Highcroft’s ARX-01e is owned by HPD (who own the design) and will be returned to them immediately.

    All of us at Wirth Research are deeply disappointed to see a car that we specifically designed for best performance at Le Mans not running there this year, and we’re very sad to see the end to our great and winning relationship with Highcroft Racing.”

    A Honda (Wirth) közben fejlesztette, és a nyáron be is mutatta (és adott is el belőle) a 01g-t, úgy, hogy a 01f-nek P1-est akartak nevezni. Közben kiderült, hogy az újra a változatosság felé tapogatózó Indycar-ban lesznek jövőre Honda motorok, és az LMP-ket is fejlesztő Wirth a Honda-motoros csapatoknak aero-csomagot is fejleszt. Az ősszel bejelentették, hogy a következő LMP1-esük a teljesen új 03-a lesz, amit a Strakka már meg is vett, sokban hasonlít az eddigire, de új tub köré épül, amit már talán nem is az ORECA szállít, hanem a Wirth megoldja házon belül. Tehát a Honda továbbra is sok pénzt költ autósportra, és ezt a Wirth-en keresztül teszi, ahogy eddig is.

    A Highcroft miután visszaadta a kocsit, beszállt a DW-be. Itt nem ők viszik a teljes csapatot, szerzik a szponzorokat, meg mindent, hanem Panoz papa intézi a szervezkedést, és az anyagiakat, Bowlbyék terveznek, az AAR épít, a Highcroft pedig áll a pálya szélén, meg szerel. Ebben a rendszerben nem baj, hogy nincs elég pénzük, szponzoruk, meg ilyesmik, mert ez nem az ő dolguk, Don állja az ő számláikat is. Ez után Duncan Dayton a nyáron elküldte gyakorlatilag a teljes állományát (10 embert, 2 maradt) végkielégítés nélkül, gondolom ha indul a dolog, akkor vesz fel új fiúkat. Azt mondta, hogy saját zsebből ennyi futotta.

    Tehát szerintem inkább arról lehet szó, hogy Dayton nem talált elég szponzort (vagy azok otthagyták), ment a Hondához, hogy adjanak már pénzt/több pénzt, azok meg széttárták a karjukat, hogy a korábbi egyezségben szereplőnél többet nem adnak (ha adtak egyáltalán), meg különben is most volt a cunami.

  4. #7 by Repaczky Viktor on Január 17, 2012 - 2:20 du.

    Én úgy tudom, hogy az utolsó bekezdésben van a lényeg. A Highcroft baromi sok pénzt kért a Hondától, ők meg megunták. Ha nincs földrengés, szerintem akkor is kirántották volna az autót alóluk. Egyszerűen megromlott a viszony.

  5. #8 by index86 on Január 17, 2012 - 2:26 du.

    hát ez nagy kár. Több éves jó partneri viszony ment a szemétbe. Kösz az összefoglalót Laci.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers