Itt a Toyota TS030 HYBRID!

Este hét órától tartották a japán gyártó P1-es autójának hivatalos bemutatóját Franciaországban. A Toyota két autóval nevezett Le Mans-ra és a WEC-re is. Wurz, Lapierre és Nakajima mellett Buemi és Hiroaki Ishiura is helyet kapott, a tesztpilóta pedig a fiatal olasz, Andrea Caldarelli lesz. A második autó teljes felállása, illetve hogy pontosan mely versenyeken vesz majd részt a csapat jelenleg még nem ismert.

Az autó január 11-én futotta első köreit a Paul Ricardon, s a több száz kilométeres teszten éjjeli etapokat is mentek. Már elsőre kiválónak találták mind a megbízhatóságát, mind a teljesítményét, de a Spa-i debütálásig a Toyota igen intenzív, 40000 km-s tesztprogramot tervez. A Rebellion Loláktól eltérő V8-as, 3,4 literes motor lapul a hátuljában (szó szerint lapul, ugyanis alacsonyabbra tervezték át), s e mellé a THS-R (Toyota Hybrid System – Racing) rendszer lesz beleépítve, de a hírek szerint még nincs eldöntve, hogy csak a két hátsó kereket, vagy mind a négyet hajtani fogják. Ez elsőre igen érdekesen hangzik, de tudni kell, hogy mindkét verzió kidolgozott formája már most a Toyota rendelkezésére áll, tehát csak azt kell eldönteniük, hogy melyiket fogják használni. A szabályok adta korlátokkal (500 kJ visszatáplálható energia fékezéskor) mindenképp élni fognak, a Toyota ugyanis szóvá tette, hogy ennek akár a kétszeresét is képesek lennének “visszadolgozni” a THS-R kapacitásaiba. A karosszéria nagy része házon belül, Kölnben készült, de kevés elemet japán és európai alvállalkozóknak is kiadtak. Első ránézésre több, az F1-ben is alkalmazott megoldás is visszaköszön rajta.

Alex Wurz: “Nagyon jó vezetni az autót. Futurisztikus, ahogy az elektromos hajtással kikanyarodsz a boxból, aztán amint odalépsz neki, mint egy régi jó barát, hátba vág a belsőégésű motor. Már most kiváló az autó tapadása, éppen ezért úgy gondolom, hogy egy igen gyors versenygépet faraghatunk majd belőle. Boldog vagyok, de tudom, hogy még sokat kell dolgoznunk. Nagyon bízom a fiúkban, mert az tisztán látszik, hogy hihetetlenül profik!”

Nicolas Lapierre: “Nagyon jók az első benyomásaim az autóról. A karosszéria igen fejlett és remekül működik a hibrid rendszer is. Az autó gyorsan és határozottan reagál a kormányzásra, ez a magas leszorítóerővel kombinálva kifejezetten élvezetes a pilótának. Az egész teljes más, mint amivel eddig találkoztam, de ez azért van, mert teljesen más a mögötte lévő filozófia is.”

Kazuki Nakajima: “alig várom, hogy végre vezethessem! Sokat beszélgettem már Alex-szel és Nicolas-val az első tesztek után, s úgy tűnik, hogy hatalmas lehetőség van az autóban. Hosszú órákat töltöttem már a szimulátorban, de itt az idő élőben is kipróbálni! Hibrid technológiával viszzatérni Le Mans-ba nagy kihívás a Toyotáknak, ugyanakkor hatalmas lehetőség a pilótáknak. Nagyon jó érzés a projekt részének lenni, ez igazi motivációt ad az egész szezonra.”

Yoshiaki Kinoshita, csapatfőnök: “Természetesen szeretnénk Le Mans-ban nyerni, ez minden résztvevő álma, de reálisan látjuk a helyzetet, tudjuk, hogy fejlődnünk és tanulnunk kell még. Idén az a cél, hogy megmutassuk mire képes az autónk, főleg annak hibrid része, a THS-R. A hibrid rendszer a Toyotának, mint márkának, az egyik alapvető névjegye. Épp ezért különösen fontos, hogy a versenypályán is bebizonyítsuk, hogy mind a teljesítményen, mind a fogyasztáson milyen hatékonyan javíthatunk vele. Mindenki aki részt vett a tervezésben elképesztően keményen dolgozott azért, hogy most itt lehessünk, s mindenki nagyon várja már az első versenyt.”

Hisatake Murata, a hibrid részleg vezetője: “a Toyota évek óta dolgozik hibrid rendszereken a motorsport számára. Hatalmasat fejlődtünk ez idő alatt, s úgy éreztük itt az idő kipróbálni az autót a legkeményebb teszten: a Le Mans-i 24 órás versenyen. A legutolsó fejlesztésekkel fogunk indulni, s bár tudjuk, hogy ez nagy kihívás, jól felkészültünk a próbára. A hibrid rendszerünk egyébként már nyert egész napos viadalon, a 2007-es Tokachi 24 óráson győzedelmeskedett.”

És végül egy szó a névválasztásról: a Toyota Sport (TS) korábbi legendás autóinak (TS010, TS020 – vagy más néven GT-One) hagyományát folytatták vele. És mint tudjuk, a név kötelez…

, , , , , , , ,

  1. #1 by Repaczky Viktor on január 24, 2012 - 3:20 du.

    http://tvider.com/view/75427

  2. #2 by greenmachine on január 24, 2012 - 3:30 du.

    millio koszonet, Viktor! lesz valami stream?

  3. #3 by Repaczky Viktor on január 24, 2012 - 3:34 du.

    Egyelőre nem tudok róla. Próbálom majd folyamatosan figyelni a híreket + frissíteni.

  4. #4 by Repaczky Viktor on január 24, 2012 - 3:37 du.

    Elnézést, magyar idő szerint este 7-kor, írásban is kijavítottam!

  5. #5 by greenmachine on január 24, 2012 - 3:41 du.

    koszi az infot! szuper, hettol mar raerek!

  6. #6 by greenmachine on január 24, 2012 - 3:47 du.

    naaa, most vettem eszre, hogy megvan a kocsi kodneve! nem semmi!

  7. #7 by Tűhegyi László on január 24, 2012 - 5:28 du.

    Két TS030-ast neveztek Le Mans-ra.

  8. #8 by greenmachine on január 24, 2012 - 6:04 du.

    orulok, hogy ket darab jon, epp ma gondolkoztam ezen…azert ketto kocsi mindenkepp utokepesebb–lehet–
    nagyon kivancsi leszek a koridejeikre…meghallgatnam a velemenyetek arrol, hogy mennyire lehetnek ott ezzel a benzines hibriddel az audik nyomaban…szerintem azzal, hogy nagyobb lehet az uzemanyagtartajuk es hasznaljak majd a hybrid meghajtast, jo kis elonyre lehet szert tenni am..

  9. #9 by Tűhegyi László on január 24, 2012 - 7:28 du.

    Szerintem közel lesznek egymáshoz, nem ez lesz az új AMR-ONE. Nem szállnának be, ha nem gondolnák komolyan, hogy van értelme, és az Audi sem maradna, ha nem lenne biztos a dolgában. Nem mondom, hogy megismétlik a tavalyit, de lesz csata.

    A második autóba esélyes lehet Hiroaki Ishiura is, aki egyrészt Toyotával versenyez SuperGT-ben (GT500) és Formula Nippon-ban, másrészt ott volt az első teszten is két héttel ezelőtt.

  10. #10 by Gócza Dániel on január 24, 2012 - 7:52 du.

    Mondom én, hogy nem kell Audi-dominanciától, unalomtól tartani! :) Íme, egy nagggyon komoly ellenfél!

    • #11 by Gócza Dániel on január 24, 2012 - 7:53 du.

      A Toyota fényében biztosra vehetjük, hogy marad a háromszor négy karika, nem lesznek bolondok két autóval rajthoz állni! :D

  11. #12 by Tűhegyi László on január 24, 2012 - 8:40 du.

    Még az lenne a szép, ha az új Honda is felérne hozzájuk:)

  12. #13 by Gócza Dániel on január 24, 2012 - 9:15 du.

    A névválasztásért külön jópont a jófej japóknak! Mi magunk is – már hónapokkal a tényleges autó bemutatója előtt – TS030-nak neveztük el magunkban a sárgák leendő fehér-piros autóját! :) Ha lehetett volna fogadni arra, hogy TS030-nak keresztelik el az új Le Mans-versenyautójukat, most jól meggazdagodtam volna! :) És láss csodát, ők is TS030-nak hívják, én meg itt maradtam csórón!

    Ha meggondoljuk, ez a névválasztás azért nem túl jó ómen: egy-egy második hely Le Mans-ban a TS010-nek és a TS020 (GT-One)-nak is…

    Laci felvetésére válaszul pedig: a privát Honda-k (HPD) valamelyike simán befuthat idén egy dobogós helyre a 24 óráson, az meg olaj lehet a tűzre… Arról meg már úgyis hetek óta repkednek a pletykák, hogy a Wirth-nél (bér-HPD-tervezőközpont) játszadoznak már egy ARX-kupé gondolatával… Ha idén nem is fogják be a két nagyot, jövőre is lesz rá lehetőségük, csak akarni kell!

    • #14 by Tűhegyi László on január 24, 2012 - 10:00 du.

      Én úgy emlékeztem, hogy az ősszel azt mondta Nick Wirth, hogy ’14 előtt nem lesz a kupéból semmi.

  13. #15 by greenmahine on január 25, 2012 - 10:27 de.

    Erdekes pont az hogy sima benzines hibridrol van szo..mukodhet jol ez a hibrid rendszer, mert a pilotak elmondasa szerint vezetesi stilus-valtoztatas kell ahhoz, ahogy a kocsi hajtasrendszere kilovi azt alacsony fordulatszamon! allitolag olyan nyomatekos, mint egy turbomotor! mindenesetre aludtam ra egyet es sajnos azt kell mondanom hogy most megnem varhatjuk el egy benzines motortolhogy megverje a dizelt…cafoljanak ram!!

  14. #16 by greenmachine on január 25, 2012 - 12:57 du.

    Wurz elarulta, hogy a 908 hybrid4 hibrid rendszere konnyebb, kisebb volt, de eszrevehetoen kisebb teljesitmenyu volt, mint a toyotae. Szerintetek nem hianyzik a turbo arrol a V8 rol?

    • #17 by Tűhegyi László on január 25, 2012 - 2:44 du.

      Az a V8 2000 köbcentisként kaphatna csak turbót. A Diesel-motorok viszont jóval nehezebbek, mint a benzinesek, ezért a súllyal és a súlyelosztással ott komolyabb problémák lehetnek (nem véletlen van az Audin is, meg a Peugeot-n is karbon sebességváltó-ház, meg kupplungharang. Szerintem egyébként odaérhet az Audihoz, nem tudjuk, hogy ennyi pénzből mi jöhet ki egy benzinesből (ilyen súlycsoportban utoljára benzines kocsi az R8 volt).

  15. #18 by greenmachine on január 25, 2012 - 2:32 du.

    tessek kerem, kep es hang!:

  16. #19 by greenmachine on január 25, 2012 - 2:38 du.

    huhh, ennek komoly hangja van.egy megfigyeles, eszrevetel..ahogy gyorsit ki a celegyenesre, az a vinnyogas-szeru hang 0:04-nel nem veletlenul a hibrid meghajto???
    tekintelytparancsolo auraja van ennek a kocsinak, ahogy megall a bokszutcaban, I liiike!

    • #20 by Tűhegyi László on január 25, 2012 - 2:49 du.

      nem, ott a kocsi kis gázzal érkezik, a pilóta visszavált, padlózik, hogy erőből menjen el az újságírók előtt, és egy kicsit pörög üresben. A villanyhajtásnak trolihangja van:

  17. #21 by greenmachine on január 25, 2012 - 2:52 du.

    aztamindenit, milyen hangja van..lehet hogy nektek gagyi, de engem kiraz a hideg!

  18. #22 by greenmachine on január 25, 2012 - 2:58 du.

    az, hogy: ennyi pénzből mi jöhet ki egy benzinesből – most arra gondolsz, hogy keves penzbol lett a motor elkeszitve? vagy a toyota relative keves penzzel operal?

  19. #23 by Tűhegyi László on január 25, 2012 - 3:16 du.

    Épp ellenkezőleg, arra, hogy ennyire nagy költségvetésből az utóbbi sok évben csak Diesel készült, ezért egy csomó olyan dologgal is foglalkozhatnak a Toyotánál, amire mondjuk Pescaroloéknak nem jutott se pénz, se ember. Például arra, hogy az LMP-hez elég durván átdolgozták a motort, sokkal komolyabban, mint a Rebellion számára, vagy akár annál komolyabban, ahogy a Judd a saját motorjait a 15 évvel ezelőtti F1-eshez képest, vagy az Aston a GT1-eshez képest.
    A trolihang meg engem így nem zavar, hogy van mellette benzinmotor. Ha csak az lenne, az zavarna.

  20. #24 by greenmachine on január 25, 2012 - 4:33 du.

    ez nektek is eleg gyorsnak tunik?
    http://www.dailymotion.com/video/xo0f1d_roulage-de-la-toyota-ts030_auto#from=embed

  21. #25 by greenmachine on január 25, 2012 - 4:52 du.

    nem akarok okvetetlenkedni linkekkel, a youtube-on fent vannak az elso videok!

  22. #26 by emszabi on január 25, 2012 - 8:48 du.

    végre igazi motorhang! egyébként csak a tesztek alatt maradnak fent a lamellák a kerékjárati ívek felett, vagy engedett az fia és maradhatnak a wec alatt is?

  23. #27 by Tűhegyi László on január 25, 2012 - 10:55 du.

    Csak a tesztek alatt. Az idei Lola, Zytek, Oreca, HPD, Oak-Pescarolo képein már láthatóak, valószínűleg egy későbbi teszten a Toyotán is megjelennek.

  24. #28 by rimi kaikkonen on január 26, 2012 - 9:59 de.

    Wurz onboard

  25. #29 by Gócza Dániel on január 26, 2012 - 8:15 du.

    Ej, ej, ezeknek a hűtlen ex-Pug-rajongóknak máris új szerelmük van! :D :D Félre ne értsd Miki, csak viccelek! :)

    • #30 by Gócza Dániel on január 26, 2012 - 8:17 du.

      Amúgy tényleg elég meglepően jónak tűnik már első blikkre is a gép, hiába, ahol van szaktudás, meg lóvé is, ott lehet nagyot alakítani már elsőre is! Van egy fajta hátborzongatóan jó hangja így is-úgy is.

      • #31 by greenmahine on január 26, 2012 - 10:53 du.

        Nekem tenyleg nagyon szimpatikus a kocsi es a csapat is. 1999 Ben nagy toyota rajongo voltam, az a kocsi gyonyoru es gyors volt. Daniel, te is furgenek talalod a jarganyt? Olvastam egy cikket Bareczky urral, aki elmondta, hogy kepes lenne egy benzines kocsit kesziteni, ami megverne az R18 TDI-t, csak jo szakemberek es penz kell hozza…ezek szerint a toyota is tudhat valamit!

  26. #32 by bmwcrash on január 27, 2012 - 12:17 du.

    nagyon jó gép
    nem ide tartozik de az audit mikor mutatják be?

  27. #33 by greenmachine on január 27, 2012 - 2:41 du.

    mi a velemenyetek arrol a pletykarol, miszerint allitolag 600 loeros ez a toyota motor?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.