Amperszag az ALMS körül


Az ALMS és a szabályait alkotó IMSA stratégiai megállapodást kötött a Quimera nevű céggel azzal a céllal, hogy egy új, globális versenysorozatot indítsanak el elektromos autók számára. A szervezők várják a kisebb fejlesztő csapatok mellett a gyártókat is, akik bemutathatják, és verseny környezetben fejleszthetik a zöldségüket.

Legalább négy különböző géposztály várható az új IEVS-ben (International Electric Vehicle Series), ezek közül kettő zárt karosszériás versenyautók (GT és Touring GT), egy módosított utcai autók (NB), egy pedig nyitott, fedetlen kerekű formula-autók részére. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezeknek külön futamot indítanának, vagy egyszerre mennek a pályára.

A négy csoport közül kettőben a Quimera is elindulna egy-egy teljesen saját fejlesztésű versenyautóval, a GT nevűben a tavaly nyáron bemutatott karbon karosszériás, 525kW (kb. 700 lóerő) teljesítményű AEGT-vel, a kisebb Touring GT-ben pedig a most fejlesztés alatt álló, elvileg 300 kW-os (kb. 390 lóerős) versenyautójukkal.

A formula-autók között az F3-hoz hasonló autók kapnának helyet maximum 350 kW teljesítménnyel, mint például az utóbbi években folyamatosan fejlesztett Formulec EF01.

Az ALMS a hagyományai miatt vizsgálja az LMP-típusú elektromos autók versenyzésének a lehetőségeit (hahó, Lord Drayson!), valamint szó van elektromos drift-autóról is.

Az ALMS néhány versenyén már 2012-ben bemutatkozásként rajthoz áll egy teljesen elektromos versenyautó, valószínűleg a Quimera AEGT (ez elvileg már elvileg elkészült). Az azt követő időszakban, ha lehet, akkor már 2013-tól pedig szeretnék elindítani az IEVS-t, jó eséllyel az ALMS-szel közös hétvégéken.

A Quimera és az IMSA/ALMS/Panoz felvették a kapcsolatot a TTXGP-vel, aminek a kontinentális bajnokságai jelentik most a csúcsot az elektromos járművek versenyzésében, és értékelik a közös versenyek, közös hétvégék lehetőségeit.

Scott Atherton, a Panoz Motor Sport, az ALMS promóterének elnök-vezérigazgatója: „Sokszor el szoktuk mondani, hogy a legfontosabb verseny a világon az autógyárak között folyik az új, fenntartható szállítási megoldások kifejlesztéséért.” „A szövetségünk a Quimera-val ennek a versenynek a megtestesülése, amivel lehetővé teszi számunkra, hogy megtartsuk vezető szerepünket a zöld versenyzésben, és tovább visz minket egy következő szintre.”

„Folyamatosan kerestünk egy életképes és megvalósítható lehetőséget az EV (elektromos jármű) motorsport fejlesztésére, és úgy gondoljuk, hogy a Quimera technológiái és tervei abszolút ezt a célt szolgálják”.

Javier de Rocafort, Quimera: „Ezzel a projekttel nem egyszerűen környezetkímélő autókat fognak fejleszteni, hanem ezzel bátorítják az ipart is az egyre szükségesebbé váló, drámai változások meglépésére, amik eddig várattak magukra.” „Magánál az autóversenyzésnél sokkal fontosabb, hogy aktívan fejlesszünk, és készítsük elő a jövőt a következő generációk számára. Ennek szellemében az együttműködésünk az IMSA-val és az ALMS-szel megengedi számunkra, hogy megvizsgáljuk és megértsük a lehetséges alkalmazását ezeknek az új technológiáknak a lehető legkeményebb környezetben.”

Azhar Hussain, TTXGP: „Elektromos motorsport egy lehetőség, hogy az innováció túlléphessen a technológián; ez a partnerség része a motorsport következő generációjáról alkotott közös víziónknak.”

Eric Barbaroux, Formulec: „A Formulec aktív szereplője az európai autóversenyzésnek, és elégedett, hogy kapcsolatban lehet az IMSA és a Quimera új EV bajnokságával.” „Együtt ki fogunk alakítani 100 százalékig elektromos kategóriákat, közben találni fogunk promótereket, csapatokat, versenyzőket, partnereket és médiát, amik egyformán arra vágynak, hogy kifejlesszék a versenyzésnek ezt az új megközelítését.”

, , , , , ,

  1. #1 by Tűhegyi László on Február 5, 2012 - 6:06 du.

    Panoz Abruzzi csoport, DeltaWing csoport (és pár másik kapcsolódó dolog), IEVS, stb.
    Gyakorlatilag van egy Atherton, aki mindenkivel mindent aláír és aztán nagyokat nyilatkozik nulla háttérrel, meg egy Quimera, aminek van egy autója, amit szeretne megkergetni más autók között, hogy ezzel befektetőt foghasson, ezt pedig idén megteheti, és valószínűleg meg is fogja tenni (valószínűleg az egyik rövidebb futamon). A többit hiszem, ha látom.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers