A különböző bajnokságok befejezése óta történt egy-két dolog a GTE kategóriában, a következőkben ezeket fogom összefoglalni gyártók szerint.
Ferrari:
A Ferrari gyári pilótái közé Olivier Beretta érkezett a Corvette-től. Benne volt a Risi daytonai csapatában is (ahonnan Jaime Melo hiányzott), valamint a fekete gyári tesztautó egyik pilótája is ő volt (Gimmi Brunival és Toni Vilanderrel) a sebringi közös teszten (az Extreme Speed nevezte be a tesztre, de a gyári pilóták ültek benne). A feketéé lett a teszt legjobb időeredménye, és az első három majdnem minden nekirugaszkodásra három Ferrari volt. Érdekesség, hogy a kétnapos teszt harmadik legjobb köridejét a Krohn Racing tavalyi specifikációjú, amatőr-kategóriás Ferrari 458 GTC-je érte el.

A WEC-en az AF Corse három 458 GTC-t indít, kettőt a GTE Pro, egyet pedig a GTE Am kategóriában. Az egyik profi autóban Giancarlo Fisichella és Gianmaria Bruni, a másikban a korábban a Vitaphone-nál versenyző Andrea Bertolini biztosan helyet kap, a többi pilóta nevét még nem tudni (de azért esélyes Olivier Beretta és Toni Vilander). Az AF és a Michael Waltrip Racing közös daytonai autója után az MWR tulajdonosai, Michael Waltrip és Rob Kauffman, valamint Rui Aguas (szintén ott volt Daytonában) alkotják idén az AF GTE Am csapatát a WEC-en. Le Mans-ban lesz a csapatnak egy negyedik autója is (ha már egyszer négy meghívójuk van), egy újabb „amatőr” társulat, ebből egyelőre a megszokott Marco Cioci és Pierguiseppe Perazzini ismert. Ez a társaság a szezon többi részét az ELMS-ben tölti. A Risi Competizione idei tervei egyelőre nem tiszták. Az biztos, hogy Le Mans-ban nem lesznek ott. Ott voltak két autóval a Daytonában, erre 7 Ferrari-szalon dobta össze a pénzt, valamint biztos, hogy ott lesznek Sebringben is, a szezon további része viszont egyelőre kérdéses.
A sebringi tesztre az Extreme Speed Motorsport a Michelotto (a gyári fejlesztő) tesztautóján kívül elvitte saját két 458 Italia-ját is, amik közül az egyik (Sharp/van Overbeek) meglepően jól szerepelt (az egyik edzésen a legjobb, meg kétszer a második legjobb idő lett az övék). A csapat két kocsiját természetesen csak az amerikai futamokon láthatjuk. A WEC-ben lesz még ezen kívül Ferrari, a tavaly megszokott két Luxury (egy Pro, egy Am), a JMW (Pro), és a Krohn Racing (Am) jóvoltából, valamint az ELMS-ben indul a JMW és a monacoi JMB.
BMW:
A cég számára az első számú sorozat 2012-ben a DTM lesz. A WEC és a DTM versenynaptára többször is ütközik egymással, ezért a DTM-be vezényelte a gyár a Schnitzer Motorsportot, valamint a versenyzők közül Andy Priaulx-t, Augusto Farfust, Dirk Wernert és Joey Hand-et. Ez azt is jelenti, hogy nem lesznek európai kocsik, úgyhogy idén csak a Rahal Letterman Lanigan Racing autóit láthatjuk az ALMS-ben. A pilótaülésbe Dirk Müller, Joey Hand, Bill Auberlain mellé Jörg Müller és Uwe Alzen érkezik, és egy később bejelentett hatodik. Az autókban valószínűleg Dirk Müller és Joey Hand, valamint Bill Auberlain és Jörg Müller váltja egymást a rövidebb versenyeken, Alzen és az ismeretlen pedig a hosszabbakra jön beugrónak.
Az ALMS-es Corvetteket készítő Pratt&Miller az elkészített egy daytonai prototípust (Corvette DP) néven, ami miatt egyesek már temetni kezdték az ALMS-es csapatot, egyelőre feleslegesen. A Corvette Racing ugyanis folytatja az eddig megszokott munkáját, és két gyári autóval áll rajthoz az ALMS-ben, valamint Le Mans-ban. A versenyzők összetétele azért változik, az új szezonra kikerül a csapatból a Ferrarihoz távozó Olivier Beretta helyére az eddig a Grand Am-ban ügyködő Jordan Taylor érkezik. A párosokat/hármasokat is megkavarják egy kicsit, az egyik autóba Jan Magnussen és Antonio Garcia mellé jön Taylor harmadiknak, a másikban pedig Joey Hand-et és Oliver Gavint segíti ki Richard Westbrook a hosszabb futamokon.

Az egyik legerősebb „amatőr” csapat, a francia Labre idén is két ’vette-tel indul a WEC-en és Le Mans-ban, viszont a sebringi tesztre elvitt két autó közül az egyik már nem a régebbi, GT1-re épült C6.R volt, hanem egy újabb, már GTE-s C6 ZR1.
Porsche:
A stuttgarti gyártó erre az évre egy utolsó, komolyan továbbfejlesztett változatot készített a lassan kifutó 997-es GT3 RSR-ből. Ez nem csak néhány alkatrészt jelent, hanem teljesen új autókat. Ezekből először a két amerikai Porschés csapat, a Flying Lizard két és a Falken autóját láthattuk a múlt heti teszten Sebringben, de egyet biztosan kapni fog az egyetlen porschés WEC-induló, a Proton Motorsport is. A Flying Lizard az új autók miatt egyébként kiárusítja a korábbi évekből megmaradt alkatrészeit. Utoljára még Le Mans-ba azért elviszik az egyik régebbi Porschét is, ugyanis az egyik nevezésük a GTE-Am kategóriába szól. A két amerikai csapatnál a pilóták valószínűleg nem változnak. A Proton profi autója a Porsche gyári pilótáival, Richard Lietzzel, Mark Liebbel, és Wolf Henzlerrel indul a WEC bajnoki címéért.

Lesz egy negyedik gyári csapat is, a belga Prospeed a korábbi évekhez hasonlóan újra gyári támogatásúként indul az ELMS-ben, valamint Le Mans-ban. A pilóták közül egyelőre Paul van Splunteren neve ismert. Rajtuk kívül a JWA-Avila a WEC-en, az IMSA pedig az ELMS-en és Le Mans-ban áll rajthoz az amatőrök között.
Aston Martin:
Az Aston Martin a tavalyi LMP1-es bukás után idén a GT-kategóriákra fókuszál. Egy gyári Vantage GTE-t indítanak el a WEC-en a professzionálisak között, itt egyelőre Stefan Mücke nevét vehetjük biztosra. A Le Mans-i 24 órásra ezen kívül még két autót neveztek be, egyet a „profik”, egyet pedig az „amatőrök” közé, de a második profi autójuk (Darren Turnerrel) elég érthetetlen módon a GTE-várólista harmadik helyére szorult. A gyáriakon kívül az ELMS-be jelentette be az indulását a Downforce1 nevű német csapat, egyelőre versenyzők nélkül.
Lotus:
A Lotus autóit tavaly versenyeztető Jetalliance feljebb lépett LMP2-be, a cég viszont a sok másik verseny-projekt mellett a GTE kategóriát sem akarja elhagyni, ezért a Lotus GT nevű csapat benevezett egy autóval az ELMS-be és egy autóval Le Mans-ba is, ahol a várólista második helyére szorultak. Hogy ez a Lotus GT (illetve Le Mans-ban Lotus Cars Ltd.) nevű csapat kit takar, azt egyelőre nem tudni, de a gyártóra nem jellemző, hogy maguk szerveznék meg a csapatot. A legvalószínűbb, hogy a Jetalliance csapat egyik fele az LMP2-est, a másik fele pedig az Evorát készíti fel a versenyekre.
Az Audi ebben az évben megjelenik a Grand Am GT bajnokságban az R8 LMS ottani szabályokhoz igazított változatával (ABS és kipörgésgátló nélkül). Ezzel együtt szerették volna a kocsit minimális módosításokkal az ALMS-be is homologizálni, ez azonban egyelőre nem sikerült. A legnagyobb problémát az R8 LMS-ben használt motor (5,2 literes V10) okozza, amit az ACO nem fogad el utcai autóban használt motornak, az Audinak viszont nem érné meg egy teljesen új GTE-motort kifejleszteni. Ennek ellenére folynak a tárgyalások az ACO-val és az IMSA-val, de a nyár vége előtt nem várható megegyezés. Az Audi mellett egyébként állítólag a Mercedes is szeretne hasonló módon megjelenni az ALMS-ben.
Hyundai:
Az ausztráliai Austech Motorsport kitalálta, hogy a Hyundai Genesis Coupe-ból készít versenyautót a GT2, GTE, GT3 és a Grand Am GT kategóriába. A terveik szerint a különböző kategóriákban használható autók alkatrészeinek legnagyobb része megegyezne, minimális módosításokkal átalakíthatóak lennének egyik géposztályból a másikba. Ez az átalakíthatóság azért nem tűnk könnyen megoldhatónak. A projekt egyébként teljesen független a gyártótól.



#1 by index86 on Február 20, 2012 - 6:51 de.
ez már biztos hogy jövőre lesz új porsche?
#2 by Repaczky Viktor on Február 20, 2012 - 9:39 de.
Mármint idén új 911? Igen, tuti lesz!
Kíváncsi leszek, hogy alakulnak majd az erőviszonyok, a Ferrari a tavalyi évek eredményei, meg a sebringi teszt alapján kissé kimagaslik…
A Jaguar meg teljesen megszűnik az ALMS-ben, ugye? Mintha ezt olvastam volna, de most nem találtam meg hol.
Kicsit más, de volt már itt kérdés:
hibrid Audi bemutató február 29-én a müncheni reptéren.
#3 by index86 on Február 20, 2012 - 9:57 de.
de ugye jövőre már nem a 911-es lesz? Nincs valami új modelljük készülőben? A 961-es vagy valami ahhoz hasonló….
#4 by Repaczky Viktor on Február 20, 2012 - 1:10 du.
Így már kezdem érteni…
Szerintem még jövőre is csak 911 lesz, aztán 2014-ben a P1-es autó. Nem hiszem, hogy jövőre valami újjal rukkolnának elő, gyakorlatilag egyetlen évre. Meg azért a 911-t tudják a magánembereknek kiadni versenyzésre, szóval gondolom majd az új verzióból lesz megint versenyváltozat és folytatják GTE-ben is.
#5 by Tűhegyi László on Február 20, 2012 - 1:48 du.
Szerintem az új 911-ből megint lesz GTE, nem véletlenül ezt a típust, ezt a nevet hajtják versenyeken a hatvanas évek óta.
A Jaguar-ról egylőre semmit sem tudni, de pl. a sebringi közös tesztre tavaly sem mentek el. Hozzájuk hasonlóan nincs infó a Robertson-családról sem.
Érdekes lehet az is, hogy az Audi mire jut az ACO-val.
#6 by Repaczky Viktor on Február 20, 2012 - 9:06 du.
Megtaláltam a Jaguaros infót. A lényeg, hogy az egyik RSR pilóta egy LMPC-s képet tett fel magáról netre, és ebből azt a következtetést vonták le sokan, hogy akkor a GTE programnak vége. Valószínűleg így is van…
Robertsonékról is volt olyan pletyka, hogy kiszállnak, most azt találtam, hogy erősen szponzorfüggő, hogy jönnek-e még versenyezni, de nagyobb az esély, hogy nem lesz meg rá a pénz:
“The reality is very simple,” he said. “We started this thing in 2007 with money that I made selling my interest in several businesses. I budgeted a certain amount of it to have fun racing. That pile of money has been spent. It was basically spent finishing Le Mans. So the question is what do you do next?”
Egy másik helyről:
“They’re still looking for sponsors to get them to the 2012 season, but it’s not likely to happen.”
Szerintem ennyi volt nekik…
Most találtam meg, hogy a Hankook is kihúzta magát a sportautó programból, szóval a Farnbacher Ferrarit se látjuk többé. Igaz, már a nevezési listákon sem voltak sehol.
#7 by Tűhegyi László on Február 20, 2012 - 10:08 du.
Igen, Farnbacherék már a nyár közepén is árulták az amúgy új 458-asukat.
A Jaguar-pilóták részben amúgy tavaly is azok voltak, akik nem találtak maguknak Indycar-ülést, pedig szoktak (Junqueira, Da Matta), szóval még szerintem nincs minden veszve.
Sajnálom amúgy, hogy egyre kevesebb gyártó marad a GTE-ben, szóval jó lenne, ha tényleg jutnának valamire az Audival (megegyeznének a GT3-as motorokról), mert különben ez is úgy kiürülhetne, ahogy a GT1.