Archive for category FIA GT1 hírek
GT Világbajnokság 2012
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Október 11, 2011
A 2012-es FIA GT világbajnoksággal kapcsolatos tervekről beszélt szeptember 23-án a bajnokságot szervező SRO vezetője, Stephan Ratel egy hét tárgyalás után Brüsszelben. A tárgyaláson az SRO, az FIA, és a világbajnokságban versenyezni akaró csapatok vettek részt. A szervezők megismételték, hogy a céljuk az, hogy 10 csapatot hozzanak össze a bajnokságba 10 különböző gyártmányú autóval, csapatonként 2 autóval.
A tárgyalások során eldöntötték, hogy az új World GT kategória szabályainak az alapját a GT3-as szabályok adják. Az induló autóknak rendelkezni kell 2012-re érvényes GT3-as homologizációval, amitől a következőkben térnek majd el: engedélyezik az eddig csak a GT1-ben megengedett karbon fékeket, valamint a megengedőbb GT1-es zajnormát kell csak teljesíteniük. Tilos lesz viszont az ABS használata, ezen kívül alkalmazni fognak típusonkénti teljesítmény-kiegyenlítést ami nem újdonság, viszont kiemelték.
A különböző típusú autók teljesítményének kiegyenlítése az autók származása miatt (és mert azt is az SRO irányítja) GT3 EB rendszere alapján várható, vagyis típusonként különböző átmérőjű szűkítőt használnak a szívórendszerben, ballasztsúlyokkal állítják a kocsik minimális tömegét, valamint az előírt hasmagasságot is típusonként változtatják, és ezeket futamról futamra korrigálják.
A jelenlegi GT3-as autókat átalakítják az új szabályok szerint. Már meglévő GT1-es kocsik 2012-ben még utoljára indulhatnak, ha a teljesítményüket kiegyensúlyozzák az új World GT-s szabályokhoz. A korábbi hírekkel ellentétben GT2-es autókról nincs szó, a GTE-k részvételét pedig Stephan Ratel elvetette, azzal az indokkal, hogy minden gyártó, aki részt vesz a GTE küzdelmekben, rendelkezik GT3-as autóval is.
A csapatok előzetes regisztrációja októberben lezárul, úgyhogy a hónap végére valószínűleg megismerhetjük az összes résztvevőt. Az eddigi hírek alapján azonban a Young Driver AMR (Aston Martin DBR9), a JRM (Nissan GT-R), a Münnich / All-Inkl Motorsport (Lamborghini Murcielago R-GT), és a Belgian Racing (Ford GT) GT1-es, míg a Marc VDS (BMW Z4 GT3), a WRT (Audi R8 LMS), és a Vita4one (Ferrari 458 Italia) World GT/GT3-as autóval biztosra vehető.
A versenyeket a jelenlegi GT1 VB-vel megegyező rendszerben bonyolítják le.
Tűhegyi László
Hírmozaik
Posted by Gócza Dániel in Egyéb hírek, FIA GT1 hírek, Magazin on Augusztus 4, 2011
A korábbi elképzelések mentén formálódik az egyesített GT kategória és a 2012 GT Világbajnokság, ami a GT1 VB helyét veszi át jövőre. Az alapok, a keretek megmaradnak, tehát továbbra is az FIA és az SRO koprodukciójában marad a bajnokság és megmarad az egyórás sprintversenyek formátuma is. Azáltal viszont, hogy a GT1 a GT2 és a GT3 kategóriák (teljesítmény-kiegyenlítéssel) újra együtt versenyezhetnek, a mezőny sokkal változatosabbá válhat. A jelenlegi GT1-ből jön majd a Young Driver AMR (Aston Martin DBR9), a JRM (Nissan GT-R), a Münnich / All-Inkl Motorsport (Lamborghini Murcielago R-GT), és a Belgian Racing (Ford GT) csapat.
A GT3 kategóriából érkezők esetében a Blancpain Endurance Series-ből és a Spa-i 24 órás futamról ismerős csapatokat találunk: Marc VDS (BMW Z4 GT3), WRT (Audi R8 LMS), Vita4one (Ferrari 458 Italia), illetve további három meg nem nevezett csapat, akik Alpina B6 GT3-mal, Corvette ZR1-gyel és Mercedes SLS AMG GT3-mal állnak majd rajthoz.
Az évek óta készülő Green GT projekt a DeltaWing mellett a második “alternatív” csapat, amely hivatalos meghívást kapott a 2012-es Le Mans-i versenyre. A hidrogénhajtású LMP versenyautó – hacsak addig valami váratlan dolog nem történik – biztosan ott lesz a jövő évi nagyverseny rajtjánál.
Az anglo-amerikai United Autosports csapat, ami tavaly és idén is az Audi R8 LMS-sekkel vitézkedik a GT-kategóriában, jövőre az LMP2 géposztályba lép. Egyes források a Level 5 csapattól átvett Lola versenyautót és HPD motort valószínűsítenek, de más forrásból azt hallani, hogy az ORECA 03-as autóját választják majd. Egyenlőre annyi biztos, hogy a LMP2-be való belépésről a döntés már megszületett.
Visszatér az MG is! Igaz, egyenlőre csak csapatszponzorként… A kínai kézbe került patinás brit márka, ami a kétezres évek elején gyári csapatként vett részt a Le Mans-i küzdelmekben, újra itt van: nemrég írták alá az RLR csapattal a szerződést, ami a mai napig a régi régi MG Lola autó továbbfejlesztett változatával versenyez. Minden ezen túlmutató következtetés egyenlőre csak spekuláció, de jól tudjuk, hogy nem idegen Le Mans világától az apró lépésekben történő visszatérés, “beszivárgás”. Reméljük a legjobbakat!
Végül egy meglepetés-bónuszhír: a Penske csapat már is bejelentkezett a Porsche-nál! Amerika egyik legnevesebb privát versenycsapata, ami az RS Spyder révén komoly sikereket ért el a Porsche-val karöltve, nem húzta sokáig a dolgot, hogy kifejezze komoly érdeklődését a német márka jövőbeli új LMP-versenyautója iránt! Bár további infó nincs az “esettel” kapcsolatban, nehezen feltételezhető, hogy csakúgy rájuk csapják majd az ajtót Zuffenhausen-ben.
A WEC és a gordiuszi GT-csomó (II. rész)
Posted by Gócza Dániel in ALMS hírek, ELMS hírek, FIA GT1 hírek, FIA WEC hírek, Le Mans 24h hírek, Magazin on Június 22, 2011
SZUBJEKTÍV! Az előző rész végén ott hagytuk abba, hogy az FIA által tervezett világ-GT-kategória alapvetően egy olyan ötlet, aminek van értelme és nem is értem, hogy miért csak most került elő. Ahogy azt taglaltuk, rengeteg fajta GT-géposztály létezik, de önmagában véve nem nagyon életképes egyik sem. A szabályok és versenyek és bajnokságok kusza, túlbonyolított dzsungelében igazából a csapatok és közönség is csak vergődnek. Részemről tehát üdvözlöm a kategóriák egyesítését és a lehető leginkábbi ésszerűsítését! Mindössze egyetlen apró kényes pont a dologban: a GT-csomó átvágásának módja. Nehogy még a végén a kard is beleakadjon, aztán csak rosszabb legyen a helyzet, mint volt! És, hogy aggodalmam milyen alapon áll? Hááát… az FIA csak annyit árult el az GT-világkategóriáról, hogy összeolvadnának a GT1-GT2-GT3 osztályok és az autók közötti különbségeket pedig „balanszíroznák”. De hogy ez valójában mit jelent, az teljes rejtély, sötét köd. Legalábbis most még…
A legfőbb problémákat, a legfontosabb (legokosabb) kérdéseket talán már nem is kell megfogalmaznom, már felvetettétek Ti, az előző rész kommentjeiben. Persze ezt egy cseppet sem bánom! Jól mutatja, hogy sokan „egy irányba aggódunk, értetlenkedünk”. Most akkor bebuktatja a különválasztott GT1-et és mégiscsak hozzácsapja a GT2-3-at? És akkor hogy fogják majd a bajnokságot hívni: FIA GT Championship? Mert hogy olyanunk már volt, pont azért csinálták a GT1 VB-t, hogy abból tovább lépjenek. És akkor keverjük meg a katyvcaszt a 2009-es technikai szabályok visszahozatalával, a meglévő GT1-2-3-ban működő (de mindek?) siker-ballaszt rendszerrel, amit persze az LM24-en és így logikusan a WEC-ben sem működhet. És akkor fűszerezzünk egy kis GTE Am/Pro-val. Nem lesz ez egyszerű. Pedig simán lehetne az:
GT1 VB – nem kell többet | GT2 EB (EC) – nem kell többet | GT3 EB – nem kell többet. | GT1, GT2, GT3 kategóráik – nem kellenek többet. | GTE Pro / GTE Am kategóriák és szabályaik – nem kellenek többet. Az „Am” főleg nem kell, az kell nekünk a legkevésbé…
Ami meg kell: A WEC-be, tehát teljes nevén a Megbízhatósági Világbajnokságba kiválóan beleférnek az LMP kategóriák és „A” GT. Legyen a gyári nagy (P1), meg a motorszállító-választós privát (P2) proto-kategória. Ez ugye adott. És kell bele még tenni a WEC-be egy WGT-osztályt a mindenféle GT-autóknak, amik legyenek akár Ferrarik, BMW-k, Lamborghinik, Audik, Fordok, vagy épp Corvette-ek, Aston Martinok, Porsche-k és mások együtt, egymás ellen kell egy osztályban küzdeniük. Kell egyfajta szabály nekik (mondjuk fix súly/lőerő arány légszűkítővel belőve, például x LE/t), hogy az mindegyiknél azonos legyen, oszt jóccakát! Imádná mindenki, a csapatok, a konstruktőrök, a nézők. Minden kedvenc autó ott lehetne, mindenki azonos erőviszonyokkal rendelkezik, és mégis megvan az autók és a mezőny minden korábbinál nagyobb változatossága, méghozzá úgy, hogy a GT csapatok (mindegyikük) kompatibilisen küzdhet a Le Mans-i trófeáért, és a WEC bajnoki címért is. Ennyi. Szép új világ!
És végre megszabadulhatnánk a szörnyű sikerballaszt-dologról is! Az egyetlen, ami átmenetileg romolhatna, hogy elbúcsúzhatnánk a GT1 VB-féle rövidebb futamoktól. De mivel így „közvetítésbarátan” sem közvetíti / nézi a kutya sem, azt hiszem át felvállalható veszteség volna az FIA-nak, az ACO-nak, sőt, még az SRO-nak is. Régen sem (1992 előtt) voltak túl rövidek a futamok, a Sportscar VB mégis népszerűbb volt az F1-nél is, ezért is ítélték halálra anno. Mindenki tudná, értené, átlátná, hogy mi van A Világbajnokságban: Egy nagy és egy kicsi LMP kategória, meg a GT-k (WGT?)-k. pont, mint Le Mans-ban. Pont. Úgyis lesznek majd olyan csapatok és gyártók, amik valamilyen más szabály alapján is akarnak majd GT-versenygépet építeni maguknak. Azoknak ott lesz majd számos kisebb nagyobb egyéb verseny és bajnokság, de tuti, hogy szinte minden és mindenki a WGT-be való autót akar majd építeni és versenyeztetni! Ilyen egyszerű volna a dolog. Egyetlen egyszerű vágás, egy suhintás, és máris minden jobb. Gordiusz kicsomózva.
Viszont tartok tőle, hogy nem így fog történni, és megint jön valami újabb csavar, amit majd újra évente-kétévente variálni fognak az idők végezetéig, miközben addig egyszer sem lesz majd igazán jó. Be kell látni, hogy az eddigi szabályok, bajnokságok és kategóriák egymáshoz viszonyítva mindenképp hibás konstrukciók, és az egyesítésük az egyedüli üdvözítő út, minden további bonyolítás nélkül. Ez utóbbinak az első felét már felismerték, lássuk most, hogy mi lesz a lényeggel! Várom.
A WEC és a gordiuszi GT-csomó (I. rész)
Posted by Gócza Dániel in ALMS hírek, ELMS hírek, FIA GT1 hírek, FIA WEC hírek, Magazin on Június 22, 2011
SZUBJEKTÍV! Viktor már belekezdett a WEC-témába, mégpedig abból az irányból közelítve meg a kérdést, hogy az új Megbízhatósági Világbajnokság könnyen kivégezheti majd az ALMS-t. Nos, ez az eshetőség valóban benne van a pakliban, bár szerintem mire ez a pont eljön, addigra már az európai LMS is rég halott lesz. Hiszen mindig is ez utóbbi volt a kevésbé jól szervezett, kevésbé ismert, és a – gyártók és csapatok számára is – kevésbé népszerű is. Egyébként a legújabb pletykák arról szólnak, hogy az LMS-be hamarosan beengedik a VdeV (egy noname, amatőr, francia belpiacos kisbajnokság) autóit is, csakhogy töltsék fel a mezőnyt. Ez azért elég beszédes, mégha csak vad spekuláció is.
Bár részletes 2012-es versenynaptárat nem adott ki még az ACO-FIA páros, de a lényeget elárulták: jövőre hét futam lesz, gyakorlatilag annyi az eltérés az idei ILMC-hez, hogy nem szükségszerűen az USA-ban lesz a két amerikai futam, gondolkodnak Dél-Amerikában is. Magyarul kiesik a Petit Le Mans – teszem hozzá. 2013-ra már a nyolc futam is szóba jöhet, meg India vagy Oroszország is. A bajnokság mind a négy (P1, P2, GTE Am, GTE Pro) kategória számára nyitott, a pontrendszer megegyezik a másik négy FIA VB (F1, WRC, WTCC, GT1) rendszerével. A kiosztandó címek a követezők lesznek: gyártók világbajnoka, versenyzők világbajnoka, legjobb privát csapat, P2- és GTE Am-trófea, valamint GTE Pro világkupa.
Eddig tehát akár azt is mondhatnánk, hogy hurrá, lesz VB, ami rangos és új területeket keres, végre nem csak egy fiktív bajnokság, mint az ILMC. Két-három év múlva jönnek majd a nagy gyártók maguktól (a Toyota talán már hamarabb). Ez után valójában már nem is nagyon kell LMS. Az ALMS meg tulajdonképpen sosem tudott meghatározó bajnoksággá válni az USA-ban, egyszerűen a amcsiknak ez túl magas. Ők az oválpályákat szeretik, az egyforma együléses IndyCar-t és a karburátoros NASCAR-autókat. Amíg egy-egy Indy vagy NASCAR oválfutamra kimennek négyszázezren (!) hamburgert meg popcorn-t zabálni, addig egy ALMS futamon kábé a 30-40.000 körül alakul a látogatottság. Na jó, persze Sebring üdítő kivétel, de az benne is lesz a WEC naptárban.
Szóval valójában WEC csak felgyorsítja majd a folyamatokat… Vagy mégsem? Az FIA azt hangoztatja, hogy a WEC nem jelenti szükségképp az LMS halálát. Sőt, a WEC-nek szüksége van egy jó kis háttérsorozatra. ACO LMS-illetékese szerint sincs veszélyben az európai bajnokság, bár lehet, hogy nem lesz benne P1 osztály, nevezők híján. Scott Atherton, az ALMS feje már nem ennyire optimista. Neki ott van a nyakán az ALMS-t megteremtő Panoz-birodalom megroggyanása, a konkurens GrandAm szériával fennálló párharc, erre jön még neki a WEC. Lehet, hogy mégiscsak az ALMS dől be előbb? Bizony teljesen kiszámíthatatlan most, hogy mi fog történi a két lokális bajnoksággal, tudnak-e majd sikeresen létezni a WEC mellett, vagy még eldöglődnek egy darabig… ezt még a legfelsőbb szinteken sem tudja senki.
Viszont vannak itt még ennél is érdekesebb kérdések, mégpedig a GT-kategóriák háza táján. Nna, itt aztán van nagy kuszaság: mindenféle kategóriák, bajnokságok és szabályok. A GT, úgy en bloc, egy nagy gordiuszi csomó. Az FIA pedig most bejelentette, hogy az új „világ GT-osztállyal” végre átvágja ezt a csomót. A jelen helyzet így fest: van GT1 (VB), GT2 (EB), GT3 (EB), GTE Pro (LM), GTE Am (LM), és ezek nem átjárhatók és mások a szabályaik is. Ezekből akar az FIA egyet csinálni. Az ötlet kiváló, ez a legutóbbi GTE Pro/Am dolog aztán végkép betette a kaput… Ha ezt a GT-csomót végre sikerülne átvágnia az ACO-FIA párosnak, nna az lenne az igazán nagy szó! Ehhez viszont jónéhány, jelenleg ellentmondó dolgot kell valahogy összehangolni, ami nem lesz egyszerű feladat. FOLYT KÖV!
Hírmozaik
Posted by Gócza Dániel in Egyéb hírek, FIA GT1 hírek on Október 28, 2010
A Ricardo Zonta-Frank Kechele duó nyerte az FIA GT1 Világbajnokság legutóbbi, navarrai (Spanyolország) fordulóját a Reiter Lamborghini Murcielago R-SV-vel. A páros nemcsak a szombati kvalifikációs versenyen, hanem a vasárnapi világbajnoki futamon is könnyed győzelmet aratott. Ezzel a német csapat (és vele együtt a Lamborghini márka) megszerezte második győzelmét. A történtek ellenére továbbra is a Vitaphone Racing (Maserati MC12) áll a tabella élén.
Balhé van a brit Ginetta-Zytek versenyautó-gyártó berkein belül. Az ügy hasonló a Pescarolo istálló körüli csetepatéhoz, belső ellentétek és perek, egymásra mutogatások zajlanak immár hónapok óta. Jelenleg úgy áll, hogy a jelenegi felállásnak könnyen vége szakadhat, és a két cég újra különvállhat. A levet természetesen a Ginetta-Zytek versenyautóit használó kiscsapatok ihatják meg. Köztük van a Beachdean Mansell Racing is.
Nigel Mansell szomorúan nyilatkozza, hogy a gyártótól korábban beígért anyagi támogatás sohasem valósult meg, ezért a család nem tudja tovább önerőből finanszírozni a versenyzésüket az LMP kategóriában. Mansell megköszönte a csapattagok eddigi közreműködését, elmondta, hogy nehézségeik ellenére nagy örömöt okozott a Le Mans-i versenyzés a gárdának. Most – kényszerűen – árulják a versenyautójukat.
Végül egy szomorú hír: a hétvégén szívrohamban elhunyt Hugh Hayden a Sebah Racing (és később) a Rebellion Racing vezetője. Nyugodjék békében!
FIA GT1 Nürburgring
Posted by Repaczky Viktor in FIA GT1 hírek on Augusztus 31, 2010
Az egész versenyt röviden elintézhetnénk annyival, hogy a Young Driver csapata az Aston Martinnal végig dominált a hétvégén, de az ördög a részletekben rejlik! A Spa-i verseny óta Enge és Turner autója 20 kilóval lett könnyebb a szabályok miatt, így a hazai pályán induló német csapat erős reményekkel vágott neki a hétvégének. Kiválóan teljesítettek már a szabadedzésen is, éppen ezért senki nem lepődött meg, hogy az időmérőn is ők voltak a leggyorsabbak. A szombati kvalifikációs verseny rajtja elképesztően izgalmas volt, a célegyenesben 5-6 autó haladt egymás mellett, gyakorlatilag megjósolhatatlan volt, hogy ki jön ki elsőnek a szűk egyes kanyarból. A nagy tülekedésben az egyik Nissan meg is lökte hátulról az Astont, Enge – legnagyobb szerencséjére – azonban mindössze két helyet vesztett, hogy aztán két körrel később a Maseratit és a Corvette-t visszaelőzve ismét az élen hajtson. Végül Turnerrel a volánnál magabiztos győzelmet arattak, így az élről kezdhették a vasárnapi futamot is.
Az egy órás verseny sok izgalmat nem hozott, a 7-es rajtszámú Aston kezdettől fogva vezetett, megkoronázva a hétvégét a csapat első győzelmével. Második helyen a Reiter Engeneering Lamborghini-je futott be, miután a bokszkiállás során megelőzte a Phoenix Corvette-jét. Nem sikerült jól a hétvége sem a Nissanos csapatoknak, sem a Fordosoknak, legjobb helyezésük egy 8. illetve egy 11. pozíció volt. A bajnokságban továbbra is nagy fölénnyel vezető 1-es számú Maserati most csak a hatodik helyre volt jó, miután a csapat és a pilóták is számos hibát elkövettek a hétvégén, csak hogy mást ne említsek, a szombati futamon az esőben slick gumikon próbálkoztak. Folyamatosan csúsztak is vissza, miután a legtöbb csapat körönként 15 másodperccel volt gyorsabb náluk.
A verseny mellett egy fontosabb sajtókonferenciát is tartottak, ahol a bajnokság jövőjéről esett szó. Az idei évaddal kapcsolatos hír, hogy a november eleji futamot, melynek eredetileg Durban adott volna otthont, valószínűleg az új, navarra-i (Spanyolország) pályán rendezik meg, valamint ismét megerősítették a szervezők, hogy azon csapatok melyek az év összes versenyén elindulnak, anyagi segítséget kapnak a tengerentúli eseményekre, ezzel ösztönözve őket, hogy részt vegyenek a brazil és az argentin futamokon. A jövő évi versenynaptár csak októberre fog kialakulni, még folynak az egyeztetések, hogy lehetőség szerint minél kevesebb ütközés legyen egyéb FIA, illetve különféle regionális és nemzeti bajnokságokkal. Annyi bizonyos, hogy több Európán kívüli futamot terveznek, szeretnének Kína, Oroszország és USA felé nyitni, mivel a bajnokságban részt vevő gyártóknak ezek a legfőbb piacaik. A távolabbi tervek kapcsán ismét szóba került egy közös sorozat az összes GT kategóriának (GT1-től GT4-ig), de erről még biztosat nem lehet mondani, hiszen az egyes osztályok merőben eltérő úton járnak jelenleg.
Spa: GT1 VB futam
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Augusztus 3, 2010
A pénteki kvalifikációs verseny leggyorsabb körét (amit a Mad Crock Racing Corvette-je nyert) is megfutó Ricardo Zonta-Frank Kechele duó vezette Reiter Lamorghini Murcielago R-SV nyerte a világbajnoki futamot a GT1 VB belga fordulóján, megszerezve ezzel az olasz márka számára az első VB futamgyőzelmet. Másodikként egy Maserati MC12-es végzett, ám ezúttal nem a Vitaphone csapat autója (ahogy ahogy a jó eredményeket mindig mindig tőlük szoktuk meg), hanem a Triple H csapaté. Ők (Altfrid Heger és Alex Muller) szenzációs autózással a tizekettedik helyről jöttek fel.
A GT1-ben újonc Richard Westbrook tapasztalt partnerével, Tomas Mutsch-sal a dobogó legalsó fokára állhattak a Ford GT-vel. A bajnoksághoz tartozó két hír még, hogy a Matech Ford csapat már most megerősítette, hogy jövőre is indulnak a bajnokságban, míg Stephane Ratel, a sorozat szervezője, “producere” azt jeletette be, hogy jövő évtől az Alpina BMW M6-ok is megjelennek a GT1-ben és lesz – az idén érdeklődés hiányában elmaradt – GT2 EB is!
ALMS: Utah, Lime Rock / GT1 VB: Paul Ricard
Posted by Gócza Dániel in ALMS hírek, FIA GT1 hírek on Július 27, 2010
A Le Mans Classic veteránverseny és a portugál LMS forduló (mindkettőt lásd alább!) mellett három futamot rendeztek az elmúlt két-három hétben, amíg nyári szünetet tartottunk: a GT1 Világbajnokság franciaországi versenyét, valamint az American Le Mans Series Utah-i és Lime Rock-i fordulóit.
A GT1-ben az eddig is a pontverseny élén álló, de idén még futamot nem nyerő Vitaphone csapat végre magára talált és mind a kvalifikációs, mind a világbajnoki versenyen dominált. Az előző évek abszolót bajnokcsapata most hozta a formáját és letolta a mezőnyt, ezzel megerősítve előnyét a pontversenyben.
Az idén a gyér mezőny miatt csak vergődő ALMS bajnokság nem bír nagy jelentőséggel, ezért sem a média, sem a közönség nemigen figyel rá, csak a hardcore rajongók. A Utah-i fordulón papírforma eredmény született, a címvédő Highcroft Acura csapat győzött, másodikként pedig a betegeskedő Paul Drayson helyére beugró audis Emanuele Pirro ért célba a zöld Drayson Lola-val. Lime Rock-ban viszont nem a Highroft győzött, mégcsak nem is a Drayson (immár tényleg Sir Draysonnal a volánnál), hanem meglepetésre a CytoSport csapat, első diadalukat megszerezve a Porsche RS Spyderrel. Körülbelül ennyit érdemes elmondani a fenti három futamról, a következő hétvégén viszont a jóval jelentőségteljesebb Spa-i 24 órás versenynek örülhetünk, melyen a világ legjobb GT-csapatai (GT1, GT2, GT3) állnak majd rajthoz! Természetesen erről már komolyabb beszámolóvas is jelentkezünk majd!
FIA GT1 VB: Brno
Posted by Repaczky Viktor in FIA GT1 hírek on Május 24, 2010
A hétvégén Csehországban rendezték a GT1-es Világbajnokság harmadik fordulóját. Az első, kvalikfikációs futamot simán nyerte a címvédő Bartels / Bertolini páros a Maserati MC12-vel, de persze a vasárnapi főfutam volt a lényegesebb. Ez a verseny izgalmasabbra sikerült, ahol tudtak, ott csatáztak a résztvevők. A biztonsági autót először a harmadik körben kellett beküldeni, ekkor a Matech „lányos” Fordja ragadt be a kavicságyba egy Aston Martinnal való kakaskodás után. Az újraindítás sem volt problémamentes, a versenyt vezető Maseratiban Bertolini lépett túl gyorsan gázpedálra, amit a versenyigazgatóság egy stop and go büntetéssel honorált. A nyolcadik körben aztán két Maserati, egy Ford és egy Aston vívott hatalmas harcot a nyolcadik helyért, az eredmény ezúttal is a safety car lett. Ezt kihasználva szinte a teljes mezőny kijött kereket cserélni, a bokszutcában feltorlódott autók viszont egymást zavarták, egyszerűen nem tudtak kiállni a helyükről az előttük álló miatt. Végül a Matech Ford GT-je jött ki elsőnek a káoszból, őt követte a Young Driver Astonja, és a Sumo Power Nissan GT-je. Hátrébb még voltak kisebb harcok, lökdösődések, de az egy órás verseny végére a sorrend az első három helyen már nem változott, így a Matech az eddigi három futamból kettőt is megnyert.
Sajnos a Brno-i hétvége másról is emlékezetes marad majd. Az egyik betétfutamon – Lamborghini Blancplain Super Trofeo – a célegyenesre ráfordító kanyarból kijövet Giorgio Bartocci alatt megcsúszott a Lambo, majd egyenesen a betonfalnak csapódott. Az autó pillanatok alatt lángokban állt, a rendezőknek pedig hosszú idő kellett, hogy a tüzet eloltsák. A helyzeten nem javított, hogy csak poroltóval dolgoztak, a szocialista rendszerből visszamaradt tűzoltóautónak majd egy perc kellett mire odaért. A pilóta legnagyobb szerencséjére félig kiesett az autóból, illetve a tűzálló ruha is tette a dolgát. Állapota a legfrissebb hírek szerint kritikus, de stabil. De aki látta a videót a balesetről az nehezen hinné ezt el…
Tourist Trophy: GT1 VB Silverstone
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Május 4, 2010
Akciódús világbajnoki futamon van túl a GT1 VB mezőnye, a felújított Silverstone-i pályán rendezték a bajnokság második fordulóját, a Tourist Trophy-t. A versenyzők nem voltak különösebben elragadtatva az új pályától, az új szakasz meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült. Ez viszont nem vette el a kedvét a csapatoknak és a versenyzőknek attól, hogy egy fordulatos és izgalmas versennyel örvendeztessék meg magukat és a nézőket. Az első futam, a kvalifikációs verseny még súlyos unalomba fulladt ugyan, de a második, bajnoki futamon már voltak látványos előzések, kicsúszások, ütközések is, sőt az egyik sárga Corvette még egy látványos lángolást is “bemutatott”. Az autó porig égett, ezalatt percekig a Safety Car mögött kőrözött a mezőny.
Mindkét versenyen az Aston Martin DBR9-el versenyző csapatok, a Young Drivers és a Hexis domináltak, de jól mentek a Nissan GT-R-es gárdák is, ami jól jött a pontversenyben az előző fordulóban (Yas Marina) szenvedő autók csapatainak. Az Abu Dhabi-i futamot nyerő Thomas Mutsch / Romain Grosjean (Matech Ford GT) autóját már az első kanyarban kilökték, a futómű sérülése miatt nem tudták folytatni a versenyt. Az első és a második futamot is a Daren Thurner / Thomas Enge páros nyerte a 7-es számú Astonnal, a vb-futamon mögöttük a 9-es számú Astonban a Makowiecki / Accary duó, harmadikként pedig a Hughes és Campbell-Walter vezette Sumo Power Nissan ért célba. A verseny után az élen végzett csapatot kizárták, mert az autó nem felelt meg a technikai inspekción, a második helyezett pedig 15 másodperces visszasorolást kapott, mert nem időben teljesítette a a box-áthajtásos bűntetését. Így a győzelem a harmadik helyen végzett nissanos Warren Hughes és Jamie Campbell-Walter párosra szállt. Mindkét astonos csapat fellebbezett az FIA döntése ellen, de mostmár úgy tűnik, hogy a határozat végleges.
Új jelentkező a GT1 VB-re
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Május 4, 2010
Alighogy elkezdődőtt az FIA GT1 Világbajnokság, máris kezdi megmozgatni a szupersport autókat gyártó kis manufaktúrák fantáziáját. Jelenleg hatféle autóval áll rajtoz a Világbajnokság mezőnye (Aston Martin DBR9, Corvette C6-R, Lamborghini Murcielago R-SV, Maserati MC12, Matech Ford GT, Nissan GT-R), de ez a szám nagyon rövid időn belül hétre módosulhat.
Az 1947 óta létező aprócska német sportautó-gyártó, a Veritas jelezte a napokban, hogy RS III nevű autójából fejleszt az FIA GT1 szabályoknak megfelelő, fix tetővel rendelkező versenyváltozatot, mellyel indulni kíván az új bajnokságban. Az RS III-at egyébként egy V10-es BMW motor hajtja, ami megfelelő erőt biztosít a versenyzéshez. A Veritas tervei szerint már a szezon közepén, a székhelyéhez legközelebb eső nürburgringi pályán rendezendő fordulón rajtoz állnak, Júliusban.
Tourist Tropy végeredmény: függőben
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Május 2, 2010
Az éppen felújított Silverstone versenypályán zajlott az FIA GT1 Világbajnokság második fordulója (Tourist Trophy) a hétvégén, melyet a Young Drivers csapat nyert a 7-es rajtszámú Aston Martin DBR9-el. A második helyen a Hexis gárda végzett, szintén egy Astonnal. Legalábbis elsőre úgy tűnt. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy a győzteseket műszaki szabálytalanság miatt diszkvalifikálták, a második helyezettek 15 másodperces büntetést kaptak egy áthajtásos büntetés elmulasztásáért. A győzelem így a Sumo Power (Nissan) ölébe hullt. Fellebbezések várhatóak. Beszámoló a futamról és a fejleményekrő hamarosan!
Máris botrány a GT1 VB-ben!
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Április 26, 2010
Alig kezdődött el az FIA GT1 Világbajnokság, az első, Abu Dhabi-i futam után máris jókora botrány kerekedett, mégpedig az FIA és a két Nissan GT-R-rel versenyző csapat, a Swiss Racing Team és a brit Sumo Power között. A probléma oka pedig mi más lenne, mint a ballasztsúly-rendszer.
Azt, hogy az új bajnokság legelső futama előtt az FIA hogyan egyenlítse ki a versenyautók közötti külömbségeket a ballasztsúlyok használatával, elég érdekesen sikerült megoldani. Az FIA beültette Hein-Harald Frentzent minden autóba, aki hajtott velük (szó szerint) egy-két gyorskört, és a tapasztalatak szerint kaptak az autók +10 kg (Corvette és Lamborghini), +25 kg (Maserati), 0 kg (Ford GT), illetve +30 kg (Nissan) pluszsúlyt. Az Aston Martinoknak kisebb ellenállású, nagyobb átmérőjű légbeszívót engedélyezett a szervezet. Mindenek hatására a Yas Marina versenypályán a nissanos csapatoknak esélyük sem volt a jó eredményre. Most a Swiss Racing és a Sumo Power a történtek miatt bojkottal fenyegeti az FIA-t, ha nem változtatnak a kiegyenlítő-súlyozás rendszerén, akkor a két gárda kihagyja a soron következő Silverstone-i futamot. Az FIA azzal védekezik, hogy a Maseratival versenyző Vitaphone Racing egyáltalán nem panaszkodott, végig versenyképesek voltak, pedig az ő autójuk csak öt kiloval kapott kevesebb pluszsúlyt.
Abu Dhabiban indult a GT1 VB
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Április 17, 2010
Az új GT1 Világbajnokság legelső fordulóját az Abu Dhabi-i Yas Marina versenypályán rendezték meg Április 16-án. A korábbi FIA GT bajnokságot felváltó új Világbajnokság egy izgalmas szezonyitó futammal indult. Minden állomás két egyórás versenyből áll majd, az ezeken elért pontok összegét szerzi megy viszi tovább a következő futamra minden csapat és versenyző, a helyezések szerinti pontok száma megegyezik a Forma 1 rendszerével. Egy autót két pilóta vezet felváltva, kötelező legalább egyszer a tankolás, a kerékcsere és a versenyzőcsere.
Az első egyórás, kvalifikációs futamot a Phoenix Carsport csapattal (Corvette C6-R) Thomas Zuber és Marc Hennerici nyerte, a második helyen a Romain Grosjean / Thomas Mutsch páros végzett a Matech Ford GT-vel. A korábbi évek ötszörös bajnokcsapata, a Vitaphone Racing (Maserati MC12) szintén jól szerepelt, ők a harmadik pozícióban értek célba.
Ezt követte a szintén egyórás világbajnoki futam, amin Grosjean és Mutsch már nem érte be a második hellyel. Grosjean, aki korábban a Renault F1 csapatának versenyzője volt, épp a versenyhétvégén ünnepli 24. születésnapját. Szép ajándékkal lepte meg magát ezzel az eredménnyel. A hangulatos pályán a sötétedésbe nyúló megmérettetés után, a két futam összesítése után a Phoenix Carsport csapata 42 ponttal, a Matech-Ford 31 ponttal, a Vitaphone-Maserati gárda 24 ponttal távozhatott. A következő világbajnoki forduló Május 2.-án, Silverstone-ban lesz.
FIA GT1 Világbajnokság – gyorstalpaló
Posted by Gócza Dániel in FIA GT1 hírek on Március 14, 2010
Ahogy egy korábbi posztban már szó volt róla, az FIA GT bajnokságot felváltó új GT1 Világbajnokság négy kontinensen összesen tíz fordulóval, tizenkét csapattal, huszonnégy autóval, autónkét két-két versenyzővel indul, az első forduló Április 16-17-én lesz Abu-Dhabiban. Most íme egy kis gyorstalpaló a szabályokról és a pontrendszerről.
Mind a tíz versenyhétvégén két 60 perces futam lesz (kivétel a Spa-i 24 órás), egy időmérő (minősítő) és egy bajnoki verseny. A kvalifikációs verseny határozza meg a bajnoki futam rajtrácsát. Pontot kapnak a top 3-ban végzett csapatok és versenyzők a minősítő versenyen és a top 8-ban végzettek a bajnoki versenyben. Minden versenyen lesz egy kötelező pit stop (gumiabroncs és versenyzőcsere) és úgynevezett sikerballaszt kerül majd az első négy autóba a következő futam előtt.
A pontrendszer: a kvalifikációs verseny első három helyezettje (3-2-1 pont), és a főverseny első nyolc helyezettje (10-8-6-5-4-3-2-1) kap pontot. A sikerballaszt rendszer: a korábbi GT bajnokságban és a Túraautó Világbajnokságban megismert módon, a versenyek izgalmasságának tétele érdekében az egyes versenyeken jól szereplő autókba pluszsúly (ballaszt) kerül, míg a gyengébben teljesítőkből ugyanez kikerül. Így az autók súlya egymáshoz képest elért, eredményeik szerint folyamatosan változik az idény folyamán. Az ötödik hely a „0 kg”, az ez előtt végzők kapnak lépcsőzetesen maximum 150 kg pluszt, az ötödik pozíciótól lefelé maximum 40 kg „súlyengedméyt”.
Azoknak, akik eddig nem követték figyelemmel az FIA Gt bajnokságot, lehet, hogy némileg bonyolultnak tűnik a régi-új szabályrendszer, sokan pedig a tiszta versenyyel ellentétes baromságnak tartják a ballasztsúly-rendszert (köztük e blog szerkesztője is). Mégis az GTA GT1 VB szervezésében professzionális keretet teremt egy minden eddiginél színvonalasabb nagy túraautóbajnoksághoz.




































KOMMENTEK