Posts Tagged acura

A széles első kerekek és a súlycsökkentés

Az Audi idén először használ teljesen karbonszálas váltóházat. Ez részleteiben eddig is előfordult, de ezúttal a felfüggesztés elemei is ehhez kapcsolódnak, nincs külön egy vékonyfalú fém réteg a karbon alatt. Hogy ez miért jó? Mert könnyű! Az F1-ben évek óta elterjedt megoldást miért csak most vetik be Le Mans-ban? Szimplán azért, mert eddig nem volt rá szükség… Illetve, a megbízhatóság sokkal fontosabb volt, ezt pedig a hagyományos fém házzal könnyebb volt elérni, jobban bírta a magas hőmérsékletet és a kerekektől érkező terheléseket.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , , ,

5 hozzászólás

Rossz hírek érkeztek…

Fájó szívvel kell beszámolnunk róla, hogy épp most, az utolsó pillanatban mondta le Le Mans-i szereplését a Sebringben oly nagyszerű teljesítményt mutató Duncan Dayton csapata, a Highcroft (Honda) Racing.

A  Japánt ért természeti katasztrófa okán fellépet problémákra hivatkozva a Honda visszavonult a Le Mans-i versenytől, Dayton szomorúan és csalódottan jelentette be a visszalépést. Kiemelte, hogy maximálisan megértik és szolidaritást vállalnak a Honda-val és azt, hogy ez nem a teljes versenyprogramuk lezárása, de a Le Mans-i megmérettetésre csak tökéletes technikai és mentális kondícióval érdemes nekivágni. A csapat igen jó pilótái, köztük a Le Mans győztes David Brabham – érthetően – szintén nagyon csalódott…

A csapat weboldalán megjelent közlemény ITT

, , ,

4 hozzászólás

Mennyi is az annyi? – Részben szubjektív

A hat órás Le Castellet-i futam után igen érdekes számolgatások, találgatások indultak az új P1-es dízelekkel kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy a futam előtt a Peugeot csapat szintén a francia versenypályán tesztelt, és bizony az eredményeik nem maradtak titokban! A benzines csapatok némelyike kvázi sokkot kapott, az Astonos Stefan Mücke egyenesen kijelentette, hogy semmi esélyük a dízelek ellen, s hogy a különbség idén nagyobb lesz köztük, mint korábban bármikor. Szerinte a Le Mans-i tesztnapon még nem fogják felfedni az összes kártyájukat a gázolajosok, de körülbelül 25-30 km/órás sebességkülönbségre számít a Mulsanne egyenesben, a tavalyi 5-15 helyett.

És először is pár adat a tavalyi Paul Ricard-i versenyről: akkor az Audi volt a leggyorsabb 331 km/órával, utána az Aston Martin (327km/ó), majd az Oreca féle 908 HDi FAP (325 km/ó). A többi benzines (Mansellék, Rebellion) jellemzően 300 és 310 közötti maximális sebességet ért el. Ezzel szemben idén a Pescarolo-t 301 km/órával, a többieket pedig általában 295 körül „mérték be”. Messze kilóg a sorból az AMR-One a maga 278 km/órájával, de ennek okát pontosan tudjuk… Viszont! Messze kilóg a sorból az új Pug is, a tesztek alatt mutatott teljesítménye alapján! De vajon mennyivel? Ha abból indulunk ki, hogy tavaly a nővére a nagyobb és erősebb motorral 325 km/órát ért el, akkor jogosan tehetnénk valahova 315 közelébe a tippünket, de a minimum, hogy kevesebbet mondanánk. Pedig nem, az új 908 gyorsabb volt… Pontos információk nem szivárogtak ki, de egy hét után a 327 km/óra vált elfogadottá. És bár az autó légellenállását jelentősen csökkentették, ezen értékek csak úgy válhatnak valósággá, ha a motor 600 lóerő feletti teljesítménnyel bír. Úgy tűnik tehát, hogy az ACO által kitűzött célok közel sem valósultak meg, sem az előirányzott teljesítmények, sem a benzin-dízel párharc kiegyenlítésének terén.

Igaz, azért muszáj megjegyezni, hogy a jelenlegi benzines kihívók egyike sem igazán versenyképes: a Pescarolo egy régi autóval megy, az Aston egy el nem készült újjal, a Rebellion ugyan nagyon erős, mégsem lehet semmilyen téren a gyári csapatokhoz mérni. Az Acura P1-ese nem szerepelt Franciaországban, de Sebringben azért bemutatta, hogy van benne lehetőség, annak ellenére, hogy a nyitott (és régi) karosszéria miatt eleve hátrányba van a dízelesekhez képest. Azaz, hiába is próbálta az ACO csökkenteni a különbségeket, jelenleg nincs olyan benzines, akinek egy szinten kellene lennie az Audi-Peugeot párossal. Nincs egyetlen gyári hátterű, zárt karosszériás, új fejlesztésű autó sem, amelynek ott kéne száguldania a dízelek mellett.

Illetve elgondolkodtató, hogy a német és francia mérnököknek mennyivel sikerült túlszárnyalni ismét az eredeti elképzeléseket. Egy jó 100-150 lóerővel gyengébb autóval gyorsabbnak lenni, nem kis dolog. Megemelem a kalapom előttük, hogy elő tudtak húzni a kalapból valahogy még egy ekkora nyulat!

, , , , ,

3 hozzászólás

Bemutató: Acura ARX-01e

Idén a japán márka feljebb lépett a „nagyok” közé, s a korábbi, igencsak eredményes P2-es autó újabb változata bizony könnyen borsot törhet a gyári csapatok orra alá. A 01e az utolsó utáni pillanatban készült el, gyakorlatilag Sebringben szerelték össze, sőt, az első tesztek után, hétfő éjszaka, repülővel érkeztek meg az utolsó alkatrészek Angliából. Ennek ellenére a Highcroft pilótahármasa (Franchitti, Pagenaud, Brabham) elképesztően jó időket futott, a versenyen pedig – egyáltalán nem érdemtelenül – a második helyen értek célba.

Az autóban a motor maradt a régi V8, de immár a P1-nek megfelelő nagyobb szűkítővel, így egyenesekben az Acura jóval gyorsabb volt tavalyi önmagához képest Sebringben. S mindezt annak ellenére, hogy – szintén a szabályok miatt – immár 900 kg az autó tömege a tavalyi 825-tel szemben. A kategóriaváltás miatt, nagyobbak lettek a gumik tavalyhoz képest (elől szélesebb és magasabb, hátul csak szélesebb). Viszont épp a HPD nem használja ki azt, amit ők hoztak divatba 2009-ben (a 02a változaton), s amit rajtuk kívül idén az összes gyári csapat bevet: előre nem kerültek hátsó kerekek. Ennek magyarázata, hogy míg az Aston, az Audi és a Peugeot új karosszériát terveztek, az Acura a korábbi P2-es verzióját fejlesztette tovább, így a mérnököknek kevesebb szabadságuk volt annak áttervezéskor.

Szembetűnő a cápauszony hiánya, de mivel csak a 2011-ben homologizált autókra kötelező, így az Acurára nem kellett elkészíteni. Aerodinamikailag nincs sok újítás az autón, inkább csak apróbb módosítások történtek (lásd a fenti képen). A legnagyobb módosítás az első kerékíven történt, mely nagyon előre nyúlik tavalyhoz képest, s így a kedvezőbb alak miatt kisebb lett a légellenállása.

Időrendben az Acura-ARX története:
2006: Összeházasítják a 3,4 literes, V8-as, Amerikában fejlesztett Honda motort a Courage LC75 karosszériával. A V8-as motor az IRL-ben használt motorral megegyező felépítésű, annak alapjain épült, de az eltérő üzemviszonyok miatt mégis teljesen más, egyetlen alkatrészt sem lehetne köztük kicserélni. A Courage karosszériát az a Paolo Catone tervezte, aki a Peugeot 908 HDi FAP, és a jövőre érkező Lotus sasszéinak is a megalkotója.
2007: A Courage karosszériát olyannyira áttervezi a Hondával együttműködő Wirth Research, hogy az ACO újabb homologizációra kötelezi őket, így az első futamtól kezdve mondhatni saját karosszériával versenyeznek. Az első versenyen (2007, Sebring) az ARX-01a rögtön megnyerte kategóriáját, összetettben pedig második lett, csak az Audi tudta megelőzni.
2008: Érkezik a 01b verzió, a futóműtől kezdve a váltón át az első ütközési zónáig számos áttervezett részlettel. Utóbbi miatt új törésteszten kell részt venni vele, innentől fogva már teljesen önálló autóként szerepel az almanachokban (a 01a nevében még benne van a Courage, hiszen a monocoque még az ő termékük volt).
2009: Az Acura sosem tagadta, hogy a P2-es program csak egyfajta gyakorlás, tapasztalatszerzés a P1-re, az eredeti cél mindig is a királykategória volt. Ennek fejében bevetették a 02a típust, 4 literes motorral (a 3,4-est felfúrták). Az autóra előre is széles, hátsó gumikat terveztek. Az ALMS-ben mind a P1, mind a P2 kategóriát az Acura nyeri.
2010: A P1-es autóval nem versenyeznek többé, a P2-esen viszont javítottak az aerodinamikán, ez lett a 01c változat. Le Mans-ban a Strakka kategóriagyőztes vele, majd elsőként P2-es autóval LMS futamot nyernek a Hungaroringen, a Highcroft pedig ismét bajnok a tengerentúlon.
2011: újra készül P1-es autó, a 01e kódjelű. Emellett frissítik a P2-est is, a szabályoknak megfelelően 2,8 literes, ikerturbós, V6-os motorral szerelik fel. A 01d változatot a Strakka mellett az RML csapat színeiben is láthatjuk majd (utóbbi 2010-ben is Honda motort használt Lola karosszériában).

, , , ,

1 hozzászólás

Kezdődik a 2011-es idény!

Túl vagyunk a téli uborkaszezonon, s végre elkezdődik az idei versenyévad! Hallottunk sok-sok pletykát, láttunk jó pár bemutatót, de a szavak és a csinos PR fényképek semmit sem érnek, ha a köridő nem elég jó! Sebring tökéletes hely az első nagy próbára: azt mondják, aki a repülőtér hepehupás aszfaltján túléli a 12 órát, azt Le Mans sima útjain már nem érheti meglepetés.

A futam kétségkívül a hosszú távú versenyek egyik leghíresebbike, története egész 1950-ig nyúlik vissza, igaz, az első 12 órásra csak 1952-ben került sor. A verseny mindig március harmadik vasárnapjára esik, nappal kezdődik és az éjszakában ér véget. A legtöbbször amerikai csapat nyerte a futamot, viszont a legritkább esetben amerikai autóval! A Chrysler, a Chevy és az Oldsmobile egy-egy győzelmet tudhat magáénak, a Ford pedig hármat. A végeredmény általában az európai versenyekhez hasonlóan alakult: az 50-es, 60-as években a Ferrari uralkodott, majd itt is elindult a Porsche henger: 1976-tól 1988-ig folyamatosan a német márka autói nyertek. A sorozatot a Nissan törte meg, hogy aztán a Toyotával karöltve a japán márkák is letegyék névjegyüket, zsinórban hat győzelemmel. A 90-es évek végén aztán ismét a Ferrari a legerősebb, míg a huszonegyedik század eddig főleg az Audiról szólt. A legtöbb versenyt Le Mans-hoz hasonlóan a Porsche nyerte (18 alkalommal), a pilótákat nézve pedig itt is Tom Kristensen a rekorder, eddig ötször sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.

Florida közepén, a narancsültetvények és állatfarmok között nem akármilyen versenyre van kilátás! Régi és új autók küzdenek majd egymással, s a végeredmény gyakorlatilag megjósolhatatlan. Vajon a Peugeot meg tudja majd védeni a tavalyi első helyét az új 908-assal? Elég megbízható és gyors lesz az autó, hogy legyőzze nővére nagy ellenfelét, a már többször is helytállt R15 Plus-t? Esetleg a Rebellion vagy a Highcroft Acura okoz majd meglepetést? S persze ne feledkezzünk meg az Oreca régi 908-asáról, a Muscle Milk Lola-Astonjáról, vagy épp az Oak Pescaroloiról sem! A hab a tortán a GT mezőny, nem hiányolhatunk senkit sem: Aston, BMW, Chevrolet, Ferrari (430 és 458 is), Ford GT, Jaguar, Lamborghini, Panoz, Porsche (egyet mégis, hiszen a Lotus még kimaradt).

Összesen 56 csapat 163 pilótája vág neki a 12 órás futamnak, és ezzel együtt a 2011-es idénynek szombaton délután fél négykor!

, , , , , ,

3 hozzászólás

ALMS 2010, 2. rész

A július végi Lime Rock-i futammal folytatjuk az idei ALMS szezon összefoglalóját. A verseny első órája leginkább egy roncsderbire hasonlított, sorozatos ütközések, kicsúszások jellemezték. Az öt prototípusból is mindössze kettő maradt életben, a Highcroft Acurája és a CytoSport Porsche-ja, de ők ketten aztán igencsak kitettek magukért! A verseny nagy részében másodpercek választották csak el őket egymástól, majd a Porsche RS a jobb boksztaktikájának köszönhetően az élre állt. Alig negyed órával a vége előtt David Brabham a szemerkélő esőnek és a forgalomnak köszönhetően támadási pozícióba került, Klaus Graf viszont szimplán kitessékelte ellenfelét a fűre (igaz, nem is látta, hogy támad). A versenybíróság egy „stop and go” büntetéssel honorálta manőverét, de ennek ellenére megnyerte a futamot, mert legnagyobb szerencséjére az Acura bal hátsó kereke az esetet követően defektet kapott. A GT kategóriában a Flying Lizard győzött a két BMW előtt.

Következett Mid-Ohio, és egy elképesztő futam! A verseny során számos csata bontakozott ki, a különböző kategóriák elsői szinte végig vonatozták a kettő és háromnegyed órát. A befutó sem alakult másképp: a Dyson Lola Mazda öt ezredmásodperccel előzte meg a Highcroft csapat Acuráját, míg a GT-knél a Risi a Corvette-t verte hat tizeddel.

A Road America-i versenyt a már az időmérőn is kiválóan szereplő Drayson Racing nyerte meg, ez volt a lelkes brit kiscsapat első győzelme. Az izgalmak ezúttal is a futam legvégére maradtak: az utolsó előtti kanyarban sikerült megelőzniük a benzinhiánnyal küszködő Porsche RS-t! A GT-k között ezúttal a BMW győzedelmeskedett, a Flying Lizard-ot, és a Corvetteket megelőzve.

Az utolsó előtti fordulót a kanadai Mosport pályáján rendezték, s kettős Porsche győzelem született. Az RS Spyder egész hétvégén elképesztő fölényben volt, de azért a második helyen végző Acurával sikerült összehozni egy jó kis üldözőversenyt: igaz, a Highcroft a lekörözés elől menekült… A GT-knél ezúttal is a Flying Lizard lett a legjobb, de a második Risi talán befogta volna őket, ha a futam nem ér idő előtt véget. Drayson-ék úgy felpasszíroztak egy 911-est a falra, hogy a pályát körülvevő szalagkorlát javítása három órát vett volna igénybe. 40 perc tanakodás után végül egyetlen körre engedték ki a csapatokat, melynek a végén le is intették a futamot.

A szezonzáróra maradt a legfontosabb futam, a Petit Le Mans, mely az ILMC második versenye is volt egyben. A tengerentúlon idén ez volt a dízelek első összecsapása, hiszen Sebringben az Audi nem indult. A négykarikások balszerencse sorozata miatt a Peugeot magabiztosan nyerte a futamot, ami pedig a GT-knél történt, az az egész évet jól jellemzi. Az utolsó körig a Risi Competizione vezette a versenyt, de ekkor a 430-as Ferrari kezdett túl lassan haladni a pályán, majd nem sokkal később meg is állt: kifogyott a benzin az autóból! A Corvette eközben szépen haladt a cél felé, így végül ők láthatták meg leghamarabb a kockászászlót.

Prototípusok között az egész évben kiválóan teljesítő Highcroft az Acurával, a GT-k között pedig mindössze egyetlen pont előnnyel a BMW lett a bajnok.

, , , , , ,

Hoszzászólás

ALMS 2010, 1. rész

A szezon első versenye, a sebringi 12 órás, ezúttal nem hozta a korábbi évek izgalmait. A Peugeot heves tiltakozása miatt az Audi nem volt ott az évadnyitón, s így a futam egyesélyessé vált. Tudta mindenki, ha a franciák nem hibáznak, nem lehet majd megállítani őket! Emanuele Pirro azért az első körökben először az Aston Martint, majd később a forgalmat kihasználva az egyik 908-ast is megelőzte. A Drayson Lola végül generátorhiba miatt szállt ki a küzdelemből, az oroszlánok pedig lassan maguk mögött hagyták a 007-es ügynököt, s így minden a papírforma szerint alakult. Először nyert a Peugeot Sebringben, de ehhez a legfőbb rivális távolmaradása is kellett.

Ugyan a sorozat idén kissé érdektelenségbe fulladt, hiszen igazán nagy csapatok csak egy-két futamon indultak, a GT mezőny mindig a legjobb formáját hozta: a BMW, Corvette, Ferrari, Jaguar és Porsche ötös fogat garantálta az eseménydús hétvégéket. Sebringben a Risi és a bajorok küzdöttek egymással, s végül ebben a sorrendben is értek célba.

A második forduló Long Beach-i pályáján következett. A dízelszörnyek távolmaradtak, a tavalyi ALMS és LMS bajnokok csatája viszont elképesztőre sikerült. Az Acura és az Aston Martin a verseny elejétől egymásra talált, koccantak is, de a döntést az utolsó körre hagyták! A célegyenesben az Astonnak még igen tekintélyes előnye volt, de ahogy a kanyargós részre értek az Acura szempillantás alatt ott termett mögötte. Egy apró hibát kihasználva Pagenaud meg is előzte az angol autót, s pozícióját megőrizve hajtott a célba. A GT-k ismét kiélezett csatát vívtak, ezúttal a Flying Lizard Porsche győzött a Corvette-k és a BMW-k előtt.

Következett Laguna Seca, ahol ugyan papírforma eredmény született, de csak éppen hogy! A Highcroft Acura messze a legjobb autó volt az állandó ALMS résztvevők között, de Kaliforniában csak úgy tudtak nyerni, hogy ők voltak az egyetlenek, akik probléma nélkül versenyezték végig a hat órát. Az Intersport Lolája, a CytoSport Porschéja, és a Dyson Mazdája is állt az élen, de mindegyiknek valamilyen technikai gondja akadt a futam során.

A GT-k kétség kívül a legjobb futamukat hozták össze ezen a versenyen. Hat autó is esélyes volt a dobogó legfelső fokára, és bizony mind a hat vezetett is hosszabb-rövidebb ideig. De ami igazán szót érdemel az a futam legvége! Az utolsó bokszkiállásoknál a BMW az élre állt, de a nyugodtabb befejezésnek épp a másik BMW tett keresztbe: beragadtak a kavicságyba, aminek a következménye egy sárga zászlós etap lett, és egy újraindítás 12 perccel a vége előtt! A Flying Lizard Porsche nem is teketóriázott sokáig, az első kanyarnál beszúrta autóját a bajor gép elé, de mivel a pályán kisebb dugó alakult ki, így hirtelen három autó is közéjük került. Alig egy kör kellett, hogy ismét fej-fej mellett haladjanak, de a sorrend végül nem változott. Négytized másodperc, mindössze ennyi választotta el őket egymástól egy hat órás futamon!

A Utah-i futam különösebb izgalmak nélkül telt. A Highcroft az egész hétvégét dominálta az Acurával, esélyt sem adtak másnak a győzelemre, a dobogóra melléjük a Drayson és a CytoSport állhatott fel. A GT-knél ezúttal a Risi futott be az első helyen megelőzve a BMW-t és a Corvette-t.

, , , ,

Hoszzászólás

Decemberi hideg estékre

Az elmúlt két hétben amint látták, láttátok, nem nagyon szolgáltunk új hírekkel. Nincs is nagyon miről írni, hiszen nem igazán történik semmi. Legalábbis a szemünk előtt nem! Gyárak, műhelyek eldugott részeiben gőzerővel folynak a munkák, készülnek a jövő évi autók. Hogy a hideg téli estéken senki ne unatkozzon a gép előtt ülve, decemberre számos dolog várható itt, a LEMANSHIREK.HU-n!

Először is, mostantól minden csütörtökön lehet majd olvasni egy rövid év végi összefoglalót az LMS, az ILMC, az ALMS, és a 24 órás idei történéseiről. Másodszor, mivel hamarosan új évtizedbe érkezünk, így az elmúlt 10 év Le Mans-i futamait is felelevenítjük újra! Újdonság, hogy készülünk egy kis játékkal is: a dolog tét nélküli, ajándéktárgyakat nem fogunk osztogatni, cserébe viszont jó nehéz lesz! December 6-án, hétfő este indul, aki szereti a kihívásokat, várjuk sok szeretettel! Törlesztjük majd régi adósságunkat is a 908-90X összehasonlítással, és utolsó, ám talán legfontosabb, hogy a hónap közepe felé várhatóan bemutatják az Audi új autóját, az R18-ast, melyről olyan vad pletykák is szárnyra keltek, hogy egy 2 literes turbóbenzin motor dolgozik majd benne!

És röviden arról is, hogy mik történtek az elmúlt időszakban, amiről még nem számoltunk be: a Riley bemutatta zárt P2-es autójának terveit, mely számos megoldásában nagyon hasonlít nyitott testvérére. A vállalat a Le Mans-ra induló csapatoknak elsősorban a zárt karosszériás autót ajánlja, melynek legnagyobb hátránya a vállalatvezető Bill Riley szerint, hogy nem fog elkészülni a sebringi versenyre, így előfordulhat, hogy a lehetséges vásárlók inkább más típus mellett döntenek.

Dél-Karolina egyik versenypályáján a Highcroft kipróbálta az új, V6-os ikerturbós Honda motort. A teszt, melynek fő célja a kenés és a hűtés próbája volt, kifejezetten jól ment, mindössze két apró hiba hátráltatta őket a 700 km alatt. Egy szenzort kellett kicserélni, és volt egy kis gond a turbó egyik megkerülő szelepével is. A pilóta, Simon Pagenaud elismerően nyilatkozott az új erőforrásról, elmondása szerint a motor nagyon simán jár, sokkal kevesebb a vibráció, mint a korábbi V8-asnál, és ugyan az autó lassabb a tavalyinál, a turbófeltöltés miatti nagyobb nyomaték igazi meglepetés volt számára.

Alig egy hónapja kapta vissza a Technopark kulcsait Henri Pescarolo, máris szépen haladnak a dolgok a csapat háza táján. Több régi támogató is újra elkötelezte magát Pescarolo mellett, s egy új főszponzor, az Autovision is bejelentkezett. A járműteszteléssel foglalkozó vállalat igen gyorsan döntött az igen nagylelkű támogatásról, így Henri Pescarolo számára a 24 óráson és az LMS-ben való részvétel pénzügyi gondjai szinte teljesen megoldódtak. Persze kérdés még a technikai háttér: nagy valószínűséggel új autóval csak 2012-re terveznek, 2011-re a korábbi modellt módosítják. Az szinte biztos, hogy Judd motorokat fognak használni, de még nem tudni, hogy maradnak-e az 5.5 literes változatnál, vagy az új 3.7 literes erőforrást használják-e. Hogy mit dönt majd? Természetesen a versenyképesség, hiszen a dobogó a cél!

, , ,

Hoszzászólás

ALMS Mosport beszámoló

Augusztus 29-én rendezték az ALMS idei utolsó előtti futamát Torontótól nem messze, Kanada legrégebbi versenypályáján, a Mosport International Raceway-en. A négy kilométer hosszú pályáról érdemes tudni, hogy a szezon leggyorsabb aszfaltcsíkja, s a versenyzők hibáit nem szokta megbocsájtani: közel a fal, egy apró malőr könnyen véget vet a győzelmi álmoknak!

A verseny előtt a spotter guide-ot fürkészve két dolog tűnt fel: az egyik, hogy a Highcroft Acura/HPD a szokásos 1-es helyett a 100-as rajtszámot választotta. Mindezt tette azért, mert David Brabham 100. ALMS futamán indult. 1999 óta, azaz a sorozat kezdete óta ott volt a legtöbb versenyen, s tavaly végre a csúcsra is felért: a Peugeot-val a 24 óráson aratott győzelem mellett, bajnok lett az Acurával is a tengerentúlon. A másik érdekesség az volt, hogy a plakáton feltüntették, hogy ki milyen tüzelőanyagot tölt az autójába. A legtöbb csapat benzin-alkohol keveréket (E10 és E85) használ, az egyetlen kivétel a Dyson Lola-Mazdája, a teljesen alkoholfüggő autóba ugyanis izobutanolt tankolnak.

A versenyre nagyon készült a Highcroft, szerették volna széppé tenni Brabham jubileumát, a CytoSport és a Porsche RS Spyder azonban közbeszólt: elképesztő fölényben voltak egész hétvégén, a versenyen rajt-cél győzelmet aratott a Dumas-Graf páros. Egy pillanatra sem ingott meg alattuk a talaj, miközben izgalmas üldözőversenyt hozták össze a HPD-vel. A dolog érdekessége, hogy a második helyen haladó Acura menekült, az őt lekörözni kívánó Porsche elől!

A verseny hőse kétség kívül Toni Vilander volt. A Risi Copmetizione egyik autóját szombaton egy balesetben teljesen leírták, a másik Ferrariból pedig Bruni mellől betegség miatt Melo esett ki. A kettőből csináltak egyet, viszont a vezetőcsere miatt a Vilander-Bruni páros a mezőny végéről indulhatott csak. A finn pilóta elképesztő tempóban jött előre, a verseny második felében olasz társa már a kategória győzelemért hajthatott. Talán utol is érték volna a vezető Flying Lizard Porschét, ha a verseny nem ér idő előtt véget. A második óra elején a 48-as rajtszámú Porsche 911-et Drayson-ék passzírozták fel a falra, miközben egy LMPC-s autót akartak megelőzni. A Porsche akkora erővel csapódott neki a korlátnak, hogy az 1-1,5 méterrel hátrébb csúszott, s a javítása három órát vett volna igénybe. 15 percnyi sárga zászlós szakasz után felmutatták a piros zászlót is. A szervezők még 40 percig tanakodtak, hogy mit tehetnének, végül egyetlen körre kiengedték a csapatokat, melynek a végén le is intették a versenyt.

A dobogóra a CytoSport és a Highcoft mellé az Autocon (Lola) állhatott fel, a GT-knél pedig a Flying Lizard és a Risi mögött az egyik BMW végzett a harmadik helyen. Egy fordulóval a vége előtt még egyetlen kategóriában sem lehet bajnokot hirdetni, igaz a Highcroft és a Flying Lizard, valamint ezen csapatok pilótái megnyugtató előnnyel várhatják az október 2-ai Petit Le Mans-t. A prototípusoknál egyébként is kész csoda lenne, ha az ALMS-ben vezető csapatok valamelyike akár egy dobogós helyezést is el tudna csípni: az Audi és a Peugeot dízel szörnyei is ott lesznek majd.

, , ,

Hoszzászólás

Le Mans 2010 visszaszámláló 3/4

Benzinesek, GT-k

Miután az előző részben átvettük a dízeleket, lássuk a benzinmotoros mezőny néhány kiemelkedő csapatát. Elsőként az egyetlen olyan gárda, amelyik egy benzines és egy dízel versenyautóval is rajthoz áll, a francia ORECA. Le Mans nagy öregjeinek számítanak, óriási szakmai tapasztalattal, nemrég felvásárolták és magukba olvasztották a neves Courage LMP versenyautó-gyárat. A Peugeot 908 HDi mellett csatasorba állítják saját fejlesztésű nyitott, benzines versenyautójukat is. Utóbbival is bőven ott lehetnek a Top10-ben. A közönségkedvenc Aston Martin Racing már tavaly is a legjobb benzines volt, idén is az lehet. A legendás Gulf színekben a V12-es benzines Lola-Aston kupék akár Top5-ös végeredmény is produkálhatnak! Holnap róluk bővebben Repaczky kollégától!

Három másik LMP-s gárdára érdemes még odafigyelni, az egyik a svájci Rebellion, ami két Lola-kupét vet be, néhány kisebb korábbi futamon pozitív meglepetés volt a csapat szereplése. Le Mans-ba is hasonlóra készülnek. Kincstári optimizmus? Majd meglátjuk… A volt brit tudományos- és környezetvédelmi miniszter, Paul Drayson csapata egy zöld zárt Lola-val nevezett, sőt az Auditól kölcsönkérték az ötszörös Le Mans győztes Emanuele Pirro-t is a Le Mans-i jó eredmény érdekében. Sajnos autójuk nem elég megbízható, így pozitív meglepetés lenne, ha bírná a gép a 24 órát. Az LMP2-ben a tavalyi ALMS bajnok Highcroft csapat Acura-HPD (Honda Performance Developments) lehet a győzelemre esélyes, ők is az Auditól kértek el egy tapasztalt pilótát, a háromszoros győztes Marco Werner személyében. De van egy másik ász-pilótájuk is talonban, ez sokat sejtető…

A GT-k mezőnyében szokásosan színes és erős a mezőny, egyik előző posztunkban már írtunk a visszatérő Ford GT-kről, a BMW Motorsport M3 GTR-jeiről, a Jaguar XKR-ről. Érdekesség a BMW-től, hogy a híres Art Car sorozata 17. darabja is ott lesz a rajtrácson, mely egy különleges, művészi díszítésű autó lesz a szokásosan fehér társa mellett. Az autó egyedi színezését a Le Mans-ban éjszaka elsuhanó versenyautók fényszóróinak csóvái ihlették. Ha GT-kről teszünk említést Le Mans-ban, megkerülhetetlen a sokszoros győztes Corvette Racing, ezúttal sem nélkülöznünk őket, mint ahogy a Porsche-s Flying Lizard és a Ferraris Risi Cometizione és AF Corse csapatokat sem. És hogy közülük ki a legesélyesebb a GT2-es kategóriagyőzelemre? Hát, ezt a legnehezebb eldönteni, az említett gárdák közül gyakorlatilag bármelyik!

Miután a visszaszámláló-sorozatban eddig átvettük az összes komolyabb csapatot és esélyeiket, mi maradhat a végére? Hát persze, hogy a fontosabb versenyzők, róluk lesz szó hamarosan az utolsó, negyedik részben!

, , , , ,

Hoszzászólás

ALMS: Hosszú Part, rövid verseny

Rendkívüli izgalmakat hozott az Amerikai Le Mans Sorozat második, californiai fordulója a Long Beach-i utcai pályán rendezett százperces forduló. Évek óta a tengerparti város ad otthont az ALMS bajnokság legrövidebb fordulójának, melyen ismét bebizonyosodott, hogy a trükkös vonalvezetésű, utcai pályákon rendezett futamok jobb, fordulatosabb versenyeket produkálnak, mint a leghíresebb európai aszfaltcsíkok.

Az idei szabályok értelmében nincs külön LMP1 és LMP2 kategória az ALMS-ben (Sebring és a PLM kivétel), ez meglátszott a csatározáson is, melyben az Aston Martin (tavalyi LMS bajnok csapat) és a Highcroft Acura (tavalyi ALMS bajnok csapat) gyilkolta egymást a győzelemért. Utóbbiak végül a legutolsó körben egy nagyszerű előzéssel nyerte meg a futamot David Brabham és Simon Pagenaud révén. Az Aston Martin (Adrian Fernandez és Harold Primat) kezdte az élről a futamot, de már a verseny elején a gumifalban landoltak. Nem volt komoly gond, hamar visszaálltak az élre, igaz ehhez meg kellett küzdeni a brilliánsan versenyző Clint és Chris Field-del (Intersport Racing Lola).

A Highcroft Acura-s fiúk is padlóra tiport pedállal mentek, épp az utolsó pillanatban meg is szerezték az első pozíciót. Jól “játszott” a Drayson Racing gárda is – már ameddig bírta az autó. A dobogó legalsó fokára végül a Muscle Milk Cytosport (Porsche RS Spyder) gárda állhatott fel. A GT-mezőny – mint mindig -, most is kiélezett csatát vívott, ezúttal a Flying Lizard Motorsport (Porsche 911 RSR) győzött a Corvette-ek és a BMW M3 GT1-ek előtt.

, ,

Hoszzászólás

Marco Werner a Highcroft-Acura-nál!

A tavalyi ALMS bajnokcsapat, az Acura-val versenyző Highcroft Racing Marco Wernert (a képen jobbra), az Audi háromszoros Le Mans győztes versenyzőjét igazolta le az idei 24 órás Le Mans-i futamra két meglévő pilótája, Marino Franchitti, és a tavalyi Le Mans-győztes David Brabham (a képen középen) mellé. Marco jelenleg is az Audi csapat szerődéses embere (bár aktívan nem versenyez idén a négykarikás márkánál) 2005-2006-2007-ben nyert Le Mans-ban, de diadalmaskodott már a Daytonai 24 órás versenyen és bajnoka az ALMS-nek is.

Úgy látszik, az Audi tartalékos pilótái nagyon kapósak más csapatok körében, legutóbb a nagyszerű Emanuele Pirro-t kérte “kölcsön” a Drayson Racing a németektől. Az Audi Sport vezetése akkor is és most is eleget tett a kérésnek. A Highroft-acura gárda idén az LMP2 géposztályban indul a legendás futamon, céljuk egyértelműen a kategóriagyőzelem. Nos, a két rutinos “öreg róka”, Le Mans-profi versenyző (Brabham és Werner) minden bizonnyal a lehető legjobb választás e cél érdekében.

, , , , ,

Hoszzászólás

Tíz év tíz legjobb pillanata (Sebring 2000-2009)

A kétezres évek első évtizede Sebring aranykorát hozta. Rengeteg emlékezetes pillanatot láthattunk, íme a verseny szervezőjének, az IMSA-nak saját top10-es összeállítása.

10 – Az első Green Challenge (2009)

Új éra kezdődőtt, a glóbusz jelenlegi „legzöldebb” versenysorozatában, az ALMS-ben itt, Sebringben indult útjára a Michelin X Green Challenge különdíj. Az első győztes az Acura.

9 – A Bentley Sebringbe jön (2003)

A patinás angol márka ugyan Sebringben nem tudta legyőzni az Audit, mégis emlékezetessé vált egyetlen Amerikai „vendégszereplésük”. Pár hónappal később Le Mans-ban már nem maradt el a diadal.

8 – Minden idők leggyorsabb sebringi versenye (2009)

Az új Audi R15 TDI hajszállal győz a Peugeot 908 HDi ellen az eddigi legnagyobb átlagsebességgel Sebring történelmében.

7 – Az Aston Martin győz a GT1-ben (2005)

A DBR9 debütáló versenyén a legendás brit márka a GT1 kategóriában győzelmet szerez, 49 évvel egykori győzelme után.

6 – A Porsche megtöri az Audi sorozatát (2008)

A Penske csapat húsz év után újra győzelemre viszi a Porsche márkát, megtörve ezzel az Audi nyolc évig tartó győzelmi sorozatát Sebringben.

5 – A Saleen legyőzi a Corvette-t (2001)

Sebring történetének egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a Konrad csapat Saleen S7-R-ével legyőzte a gyári Corvette-eket a GTS kategóriában.

4 – Ötvenedik évfordulós ünnepi verseny (2002)

Rekordnak számító nézőközönség nézte a helyszínen az Audi zsinórban harmadik győzelmét, miután több tucat korábbi győztes versenyző egykori versenyautójával felvonulva ünnepelte a 12 órás verseny ötvenedik évfordulóját.

3 – Audi vs BMW csata (2000)

Az évtized egyből egy emlékezetes momentummal kezdődött, az Audi a vadonatúj R8 versenyautójával hosszú és küzdelmes csatában győzte le a címvédő BMW V12 LMR versenyautóját.

2 – Az első dízel győzelem (2006)

Az Audi R10 versenyautójával történelmet írt az első dízel-győzelemmel Amerika legrangosabb hosszútávú versenyén.

1 – A nagy GT-finish (2007)

A GT2 kategória győzelméért vívott hatalmas küzdelem ma már legendás utolsó körében a Risi csapat Ferrari 430 GT-je a Sebringben valaha volt legszorosabb befutóval vitte el a trófeát a Flying Lizard Porsche 997-e elől.

, , , , , , ,

Hoszzászólás

Búcsúztatós ALMS szezonzáró

2009_ALMS_10_Laguna_66

A hétvégi Laguna Seca-i szezonzáró futammal véget ért az “Acura-év” az ALMS bajnokságban, újabb hármas Acura győzelemmel, de ezúttal nem a várt sorrendben. A versenyen brillírozott a LMP2 kategóriás Fernandez Racing csapata, a négyórás futam végén mindössze hat tized másodpercel maradva el a de Ferran csapat magasabb osztályú gépétől. A szezonzárót a de Ferran LMP1-es Acura-ARX-02a-ban a versenyzői karrierjétől búcsúzó, visszavonuló Gil de Ferran és társa, Simon Pagenaud nyerte, míg a harmadik helyen a Highcroft Acura gárda végzett David Brabhammel és Scott Sharp-pal. Utóbbiaknak a dobogó legalsó foka is bőven elegendő volt a bajnoki cím megszerzésére. A Fernandez már több futammal ezelőtt bebiztosította az LMP2 kategória bajnoki címét, most ezzel a nagyszerű abszolút második hellyel nagyon szépen búcsúztak. Három gyári támogatású magáncsapata által az Acura lett az ALMS történetének első olyan konstruktőre, ami egy szezonban két géposztályban is bajnokká vált.

2009_ALMS_10_DeFerranDeco_1

Még  verseny előtti napon  Gil de Ferran és példaképe, mentora, a híres Jim Hall parádézott közösen egyet, búcsúztatva a csapat-tulajdonosként tovább “működő”, de a bukósisakot szögre akasztó de Ferrant, ennek apropóján a gárda Acura versenyautóját ugyanarra a tejfehér színre fényezték, és ugyanazt a 66-os rajtszámot kapta, mint Hall egykori Chapparal versenyautói, amik természetesen szintén ott voltak a pályán, néhány közös kör megtétele erejéig. De Ferran ezután előbb megszerezte a pole pozíciót a kvalifikáción, majd meg is nyerte élete utolsó versenyét.

10_DeFerranDeco_7

Ezen kívül is akadt apropó ünnepélyes, búcsúzkodó hangulatra a boxokban, a Fernandez Racing, mint csapat ugyanis szintén utolsó versenyét ünnepelte, ezután “bezárják a garázsajtót”. Az Acura, mint konstruktőr szintén elvonul az ALMS-ből, így a másik két Acura-s csapat (Highcroft és de Ferran) egyenlőre még csak találgat, hogy mivel indulnak jövőre, indulnak-e egyáltalán a 2010-es ALMS sorozatban.

, , , , , ,

Hoszzászólás

Az eső nyerte az első “Nagyon Kis Le Mans-t”!

rainpeugeot

Vörös zászlóval, mindössze öt órával a rajt után ért véget a 12. Petit Le Mans 1.000 mérföldes verseny, a reménytelenül zuhogó eső és az aszfalton összegyűlt vízréteg lehetetlenné tette a futam folytatását. Mondhatni az eső nyerte meg a versenyt, senki nem volt nála erősebb. A kockás zászlóként is funkcionáló vörös lobogó alatt viszont a Peugeot két versenyautója halad át elsőként…

…mint ahogy a verseny kezdetét jelző zöld zászló alatt is, a kvalifikáció eredménye alapján a két fekete-kék francia autó indulhatott az élről. Még az egyik szabadedzésen a Highcroft-Acura csapat nullára amortizálta az autóját, ők heroikus küzdelemmel 24 óra alatt építették újra gépüket, ami elképesztő boxmunkával sikerült is, a beállítások tökéletesítésére viszont már nem jutott idejük a rajtig. El tudtak indulni, de esély nélkül.

plm01

A két Peugeot nagy elánnal rajtolt el, a két Audi-s (McNish és Werner) viszont még jobban: az R15-ök azonnal az élre álltak, McNish az első safety car-periódusig egy percnyi előnyt tudott összeszedni. Ekkor már komolyan esett az eső, ez okozta vesztét a másik Acura-s csapatnak, a de Ferran-nak, kicsúszása miatt jött be a biztonsági autó.

Az újabb zöld zászló után megint szépen kezdett a az élen álló Audi, nyomában a két Peugeot-val. Nem sokkal később az eső hatására újabb kicsúszások következtek, újra beküldték a safety car-t. Lassú körözésbe kezdett a megfogott mezőny, várva, hogy az eső alábbhagyjon. De az nem tette.

plm002

A monszun-gumik és a biztonsági autó mögötti araszolás ellenére kezdett elfajulni a helyzet, McNish és Werner is kicsúszott a két Audival. Több se kellett a Peugeot-soknak, így hullott az ölükbe a győzelem. Montagny és Sarazzin, és velük a 908 HDi versenyautó újabb csatát nyert a négykarikások ellen, megtörve az Audi kilenc éves uralkodását a Petit Le Mans-on. A dízelháború idénre lezárva, jövőre ugyanígy folytatódik minden, 2010-ben  mindkét márka gyári csapattal harcol tovább.

dw-kicsi

, , ,

Hoszzászólás

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers