Posts Tagged alms

Dysonék visszaléptek!

Annak ellenére, hogy Chris Dyson csapata idén két automatikus meghívót is kapott a francia klasszikusra, egyetlen egy Lola-Mazda sem lesz ott a rajtrácson júniusban! Az ambiciózus két autós programról a kezdetek óta lehetett tudni, hogy igen ingatag talajon áll pénzügyi okok miatt, végül az anyagiak mellett a kevés idő, és a csapat ALMS szereplése tett keresztbe a franciaországi kalandnak.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , , , ,

5 hozzászólás

Bajban (lehet) a WEC is?

Vége lehet az WEC és az ALMS együttélésének már jövőre, és a Sebringi 12 órás verseny kikerülhet a WEC 2013-as naptárából. Ez pedig vagy az ALMS-t, vagy a WEC-t vághatja gajra! Vagy mindkettőt…

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , ,

11 hozzászólás

Amperszag az ALMS körül

Az ALMS és a szabályait alkotó IMSA stratégiai megállapodást kötött a Quimera nevű céggel azzal a céllal, hogy egy új, globális versenysorozatot indítsanak el elektromos autók számára. A szervezők várják a kisebb fejlesztő csapatok mellett a gyártókat is, akik bemutathatják, és verseny környezetben fejleszthetik a zöldségüket.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , , ,

1 hozzászólás

Panoz Abruzzi – Le Mans Szelleme már csak kísérteni fog?

Tavaly június elején szivárogtatták ki az első képeket Don Panoz legújabb autójáról, a rajongók között csak „Batmobil”-ként emlegetett Panoz Abruzziról, mely autó valahogy azóta sem akar igazán megszületni.

Az autó története már a kezdetektől fogva igen ködös, ugyanis az utcai Abruzzit kizárólag Európában lehetett volna megvenni, míg a versenyváltozattal csak az ALMS-ben indultak volna. Idén kétszer, Sebringben és Mosportban álltak rajthoz a Spirit of Le Mans-nal (Le Mans Szelleme), de mindkétszer kategóriákon kívüli autóként. Egyrészt mivel az Abruzzi nem felel meg a GTE-s követelményeknek műszakilag, másrészt mivel a homologizációhoz szükséges 25 autó közel sem készült el. Illetve, már biztos, hogy nem is fog, a kanadai futam előtt jelentették be, hogy a versenyzéshez szükséges papírok megszerzése nincs a napirenden Panozéknál. Sőt, egyes források szerint a mosporti futam után a teljes programot (azaz a közúti részét is) leállították!

Az Abruzzi egyébként igazi technikai csemege. Az extravagáns karosszéria nagy része a Panoz műve, melyet egy kisebb vállalkozás a PTG (Prototype Technology Group) egészít ki a szükséges vázszerkezetekkel. Ezek után előre bekerül egy Corvette motor, hátra egy Dodge Viper GTS váltó, majd az egész alá egy Riley-Corvette futómű. És hogy mi ebben a csemege? Leginkább a hűtési rendszer a maga 26 liter vizével, de persze szükséges is ennyi folyadék, ha a motor elöl van, a hűtő pedig hátul!

, , , ,

2 hozzászólás

Mid-Ohio: ének az esőben!

Szorosan indult ez a futam is, miután Dysonék az élről indulva sokáig állták a Muscle Milk támadásait. Féltávnál aztán, egy újraindítást követően, Luhr fantasztikusan kapta el a zöld zászlót, s rögtön az első kanyar féktávján megelőzte a Lola Mazdát. Ötven perccel a verseny vége előtt eleredt az eső, de ekkor már a csapattulajdonos, Chris Dyson ült az autóban, aki inkább a biztonságos autózást választotta a vizes aszfalton, így végül a Muscle Milk magabiztosan nyerte a futamot a Lola Astonnal. Az Oryx Dyson autó a bal hátsó felfüggesztés hibája miatt kicsúszott, számukra a kavicságyban (és félig a falon) ért véget a futam, míg az Autocon Motorsport sajnos csak az LMPC-s autókkal tudott viaskodni.

Az igazsághoz hozzá tartozik persze, hogy az esőben hamar elkezdtek csúszkálni az versenyzők, és az első megforgások után természetesen bejött a biztonsági autó (illetve annak helyettese, az orvosi autó, miután az eredetileg erre a feladatra „nevezett” Honda lerobbant). Ez még kétszer ismétlődött meg az utolsó fél órában, a köztük lévő zöld zászlós rész mindkétszer egy-egy körig tartott… Végül a versenybíróság a piros zászló mellett döntött, teljesen helyesen, ugyanis a kisebb monszunban lehetetlen volt tovább versenyezni.

A GT-k ismét hozták szokásos formájukat, a BMW első sor, majd a mögöttük tornyosuló Ferrari-Corvette duó kellemes szórakozást ígért. Hogy aztán a BMW-k egymással ütköztek, a Ferrarik szép lassan elfogytak, a Corvettek pedig nem tudtak élni a lehetőséggel, arról a győztes Team Falken és a Porsche 911 nem tehetett: Henzler az utolsó éles körben parádésan vezetve az ötödik helyről ugrott az élre, a hétvége meglepetését okozva! Második helyen végül a Gavin-Magnussen féle Chevy, míg a harmadikon Auberlen és Werner BMW-je végzett. Az utolsó kört érdemes megnézni, ugyanis még a második helyre felért Chevy is kicsúszott, nem beszélve a kört az élen kezdő Flying Lizardról! (A videó a hozzászólásokban található.)

, , , , , ,

2 hozzászólás

ALMS / LMS / WEC – a 2012-es indulók

Íme az alábbiakban egy kis összefoglaló lista azokról az LMP1-es és LMP2-es csapatokról, amelyek a jelenlegi információk és pletykák alapján valószínűsíthetően 2012-ben indulnak majd a három bajnokság valamelyikében. Természetesen sokminden változhat még a 2012-es szezonkezdetig! A listában a nem az egész szezonra, hanem csak egy-két versenyre nevező gárdák is benne vannak! 

FIA World Endurance Championship (WEC)

LMP1:

Aston Martin Racing: Aston Martin AMR-One

Aston Martin Racing: Aston Martin AMR-One

Audi Sport: Audi R18 TDI

Audi Sport: Audi R18 TDI

Highcroft Racing: DeltaWing Project 56

OAK Racing: Pescarolo Judd

ORECA: Peugeot 908

Pescarolo Team: Pescarolo Judd

Peugeot Sport Total: Peugeot 908

Peugeot Sport Total: Peugeot 908

Rebellion Racing: Lola B10 Toyota

Rebellion Racing: Lola B10 Toyota

LMP2:

Level 5 Motorsport: Honda HPD ARX-01g

OAK Racing: Pescarolo Judd HK

American Le Mans Series (ALMS)

LMP1:

AutoCon Motorsports: Lola B06/10 AER

Dyson Racing: Lola B09/80 Mazda

Dyson Racing: Lola B09/80 Mazda

Highcroft Racing: DeltaWing Project 56

Intersport Racing: Lola B06/10 AER

MM Aston Martin Racing: Lola B08/60 Aston Martin

LMP2:

Level 5 Motorsport: Honda HPD ARX-01g

Lotus Sport USA: Lotus LMP2

Signature Motosports: ?

Le Mans Series (LMS)

LMP1:

-

LMP2:

Bailey Cars: Bailey Lemanza

Boutsen Energy Racing: ORECA 03 Nismo

Greaves Motosports: Zytek 07S Nismo

Guess Racing Europe: Lola ?

OAK Racing: Pescarolo Judd HK

Pecom Racing: Lola B11/40 Judd HK

Pegasus Racing: Courage LC75 HPD

Pierre Bruneau Competition: Radical SR9

Quifel ASM Team: Zytek ?

Rangoni Motorsport: Zytek ?

Race Performance: ORECA 03 Judd HK

RLR Motorsport: MG Lola

RML: Honda HPD ARX-01d

Signatech: ORECA Nissan

Strakka Racing: Acura HPD ARX-01d

Team Extreme Limite: Norma M200 Judd HK

TDS Racing: ORECA 03 Nismo

Welter Racing: WR Nismo

, , , ,

3 hozzászólás

Dysonék a dobogó tetején Lime Rockban

Chris Dysonék nem csak megduplázták autóik számát a Northeast GP-re, az új Oryx autó mellett a régi Lola Mazdán is alakítottak egy kicsit. A befektetett energia hamar megtérült, az immár kifejezetten a japán erőforrásra optimalizált, nyújtott tengelytávú, növelt merevségű karosszériával Dysonék a pole pozícióból indulva magabiztosan gyűjtötték be idei első győzelmüket!

A futam első felében a CytoSport Lola Aston Martinja ugyan még keményen szorongatta őket, sőt fél óra után át is vette a vezetést, de a bokszkiállások, a pilótacserék (Guy Smith fantasztikusan vezetett a Dysonban) és egy kisebb kicsúszás miatt csak másodikként értek célba. A dobogó legalsó fokára a másik Dyson autó léphetett fel, mely autó a következő fordulótól szintén megkapja a fent említett fejlesztéseket, így a CytoSport dolga tovább nehezedik majd. Ennek mi nézők örülhetünk a leginkább, hiszen a csekély számú prototípusok ellenére is kiváló csaták szemtanúi lehetünk majd a következő futamokon.

A GT autók között az 56-os BMW győzött, őket szorosan követte a Flying Lizard Porschéja. Elmaradt az igazán nagy küzdelem, miután egy LMPC autó megforgatta az Extreme Speed 02-es Ferrariját, mely balesetbe előbb az 55-ös BMW, majd mindkét Corvette belecsúszott (az igazság az, hogy az elöl haladó Chevy ki tudta volna fékezni a balesetet, de az épp mögötte haladó csapattársa beletolta a bajor autóba). Mindhárom győzelemre esélyes autó komolyabban megsérült, s a javítás miatt több mint 10 percet vesztegeltek a bokszban.

A pályán harmadikként célba érő Porsche veszélyes vezetés miatt 90 másodperces időbüntetést kapott, így a Michelin GreenX Challenge-t is megnyerő Robertson házaspár lett végül a bronzérmes Ford GT-jükkel.

, , , , ,

1 hozzászólás

A WEC és a gordiuszi GT-csomó (I. rész)

SZUBJEKTÍV! Viktor már belekezdett a WEC-témába, mégpedig abból az irányból közelítve meg a kérdést, hogy az új Megbízhatósági Világbajnokság könnyen kivégezheti majd az ALMS-t. Nos, ez az eshetőség valóban benne van a pakliban, bár szerintem mire ez a pont eljön, addigra már az európai LMS is rég halott lesz. Hiszen mindig is ez utóbbi volt a kevésbé jól szervezett, kevésbé ismert, és a – gyártók és csapatok számára is – kevésbé népszerű is. Egyébként a legújabb pletykák arról szólnak, hogy az LMS-be hamarosan beengedik a VdeV (egy noname, amatőr, francia belpiacos kisbajnokság) autóit is, csakhogy töltsék fel a mezőnyt. Ez azért elég beszédes, mégha csak vad spekuláció is.

Bár részletes 2012-es versenynaptárat nem adott ki még az ACO-FIA páros, de a lényeget elárulták: jövőre hét futam lesz, gyakorlatilag annyi az eltérés az idei ILMC-hez, hogy nem szükségszerűen az USA-ban lesz a két amerikai futam, gondolkodnak Dél-Amerikában is. Magyarul kiesik a Petit Le Mans – teszem hozzá. 2013-ra már a nyolc futam is szóba jöhet, meg India vagy Oroszország is. A bajnokság mind a négy (P1, P2, GTE Am, GTE Pro) kategória számára nyitott, a pontrendszer megegyezik a másik négy FIA VB (F1, WRC, WTCC, GT1) rendszerével. A kiosztandó címek a követezők lesznek: gyártók világbajnoka, versenyzők világbajnoka, legjobb privát csapat, P2- és GTE Am-trófea, valamint GTE Pro világkupa.

Eddig tehát akár azt is mondhatnánk, hogy hurrá, lesz VB, ami rangos és új területeket keres, végre nem csak egy fiktív bajnokság, mint az ILMC. Két-három év múlva jönnek majd a nagy gyártók maguktól (a Toyota talán már hamarabb). Ez után valójában már nem is nagyon kell LMS. Az ALMS meg tulajdonképpen sosem tudott meghatározó bajnoksággá válni az USA-ban, egyszerűen a amcsiknak ez túl magas. Ők az oválpályákat szeretik, az egyforma együléses IndyCar-t és a karburátoros NASCAR-autókat. Amíg egy-egy Indy vagy NASCAR oválfutamra kimennek négyszázezren (!) hamburgert meg popcorn-t zabálni, addig egy ALMS futamon kábé a 30-40.000 körül alakul a látogatottság. Na jó, persze Sebring üdítő kivétel, de az benne is lesz a WEC naptárban.

Szóval valójában WEC csak felgyorsítja majd a folyamatokat… Vagy mégsem? Az FIA azt hangoztatja, hogy a WEC nem jelenti szükségképp az LMS halálát. Sőt, a WEC-nek szüksége van egy jó kis háttérsorozatra. ACO LMS-illetékese szerint sincs veszélyben az európai bajnokság, bár lehet, hogy nem lesz benne P1 osztály, nevezők híján. Scott Atherton, az ALMS feje már nem ennyire optimista. Neki ott van a nyakán az ALMS-t megteremtő Panoz-birodalom megroggyanása, a konkurens GrandAm szériával fennálló párharc, erre jön még neki a WEC. Lehet, hogy mégiscsak az ALMS dől be előbb? Bizony teljesen kiszámíthatatlan most, hogy mi fog történi a két lokális bajnoksággal, tudnak-e majd sikeresen létezni a WEC mellett, vagy még eldöglődnek egy darabig… ezt még a legfelsőbb szinteken sem tudja senki.

Viszont vannak itt még ennél is érdekesebb kérdések, mégpedig a GT-kategóriák háza táján. Nna, itt aztán van nagy kuszaság: mindenféle kategóriák, bajnokságok és szabályok. A GT, úgy en bloc, egy nagy gordiuszi csomó. Az FIA pedig most bejelentette, hogy az új „világ GT-osztállyal” végre átvágja ezt a csomót. A jelen helyzet így fest: van GT1 (VB), GT2 (EB), GT3 (EB), GTE Pro (LM), GTE Am (LM), és ezek nem átjárhatók és mások a szabályaik is. Ezekből akar az FIA egyet csinálni. Az ötlet kiváló, ez a legutóbbi GTE Pro/Am dolog aztán végkép betette a kaput… Ha ezt a GT-csomót végre sikerülne átvágnia az ACO-FIA párosnak, nna az lenne az igazán nagy szó! Ehhez viszont jónéhány, jelenleg ellentmondó dolgot kell valahogy összehangolni, ami nem lesz egyszerű feladat. FOLYT KÖV!

, , ,

10 hozzászólás

Mi lesz veled ALMS? – Részben szubjektív

Jövőre jön a WEC, azaz a World Endurance Championship, de ezzel párhuzamosan veszélybe kerülnek a kisebb sorozatok. A probléma igazából már most is fenn áll, hiszen az ILMC beindulása óta az ALMS igazi mélyrepülésbe került. Pedig az amerikai sorozatnak köszönheti a WEC is a létrejöttét: a 90-es évek zavaros prototípus és GT világában Don Panoz létrehozta a Petit Le Mans-t, majd egy évre rá, 1999-ben már egy komplett bajnokságot szervezett Le Mans égisze alatt (az IMSA GT bajnokság alapjain). A siker gyorsan jött, hiszen az akkori legnagyobb nevek is részt vettek a bajnokságban, a BMW-től kezdve az Audin át, a Panoz és a Cadillac is ott volt. El is irigyelték a tengeren innen is az ötletet, így 2004-ben nálunk is beindult az LMS. Aztán már csak egy dolog volt hátra, hogy a kettő fölé (valamint a leginkább csak a nevében létező Asian LMS fölé) szervezzenek egy harmadik szériát is, egy igazi világbajnokságot!

Tavaly lett is egy rövid, 3 futamos, míg idén már egy hosszabb, 7 versenyes ILMC. Közben, a háttérben már jó ideje folytak az egyeztetések az FIA és az ACO között, hogy közelítsék egymáshoz a két szervezet szabályait. Jean Todt FIA elnökké választásával aztán felgyorsultak az események, s megszületett a WEC. De térjünk vissza Amerikába! Vissza az ALMS-hez, melynek mindig jól ment a sora, egészen az idei évig. Az amerikai piac nagy, sok a tehetős ember odaát, így a gyártók viszonylag szép számmal képviseltették magukat mindig. 2010-ben zúgtak a fanfárok, hogy a fiatalabb generációt mennyire magával ragadja a sorozat, s úgy tűnt, hogy rövid idő alatt az ALMS komoly konkurenciát állíthat akár az Indy-nek és a Nascarnak is.

Idén aztán minden összedőlt, az első teljes ILMC évvel kiürült az ALMS. Persze más okai is vannak, hogy a fél tucat állandó prototípus helyett mindössze három P-s autó szerénykedik a rajtrácsokon. Bedőlt a HighCroft–HPD partnerség, nyugdíjazták a Porsche RS Spydert, kiszálltak Drysonék is a buliból és nincs egy igazi húzónév sem, mint amilyen anno az Audi volt, aki nem csak az USA-ban, hanem az egész világon bárhol képes kiemelkedő eredmény elérésére. Némileg javítanak az összképen az LMPC-s autók, és a továbbra is erős GT mezőny (a Corvette nem hagyja el a hazai pályát, de a BMW-nek, a Ferrarinak, és a Porschénak is fontos az amerikai piac). De valljuk be, az igazán érdekes része a futamoknak a prototípusok csatája lenne, ami jelenleg nincs! És úgy tűnik nem is várható, hiszen aki beszállna ebbe a világba, az már mind a WEC-ben gondolkodik.

Szerencsére azért vannak pozitívumok: a Dyson épp most jelentette be egy második autó indítását, és visszatér az Autocon is. Ezen felül pedig van két verseny, amire a nagy gyártók is elmennek, s amikor igazán érződik Le Mans szelleme az újvilágban: Sebring és Petit Le Mans, s ez így lesz akkor is, ha csak az egyikük fog beférni a WEC naptárába. De emellett a sötét fellegek is csak tovább nőnek! Idén újra behozták a LM tesztnapot, amit az amerikai csapatok képtelenek voltak „kilogisztikázni”, s így némi hátránnyal indultak a 24 óráson. A komplett felszerelés, mérnöksereg, szerelők áthajózása, nekik épp elég egy évben egyszer, mind anyagi, mind szervezési szempontból. A hírek szerint pedig 2012-re igencsak megerősödik a jövőre 50 éves Grand-Am is, mellyel épp az ALMS-től vonják el a nézőket.

Nem tudni mi lesz a sorozat sorsa. Két verseny biztosan megmarad, s páran lesznek, akik tartják majd a frontot, de kérdés, hogy meddig lehet bírni a csökkenő érdeklődés mellett. Néhányan már egy GT bajnokságnak vizionálják, de arra meg nem lesz kereslet az USA-ban. Talán beolvadnak majd valamelyik másik szériába? Tényleg nem tudni. Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy az ALMS a csőd felé tart és a kiút egyáltalán nem látszik.

, , , , ,

6 hozzászólás

Hírek, pletykák a verseny előtt

>>> SZAVAZÓS POSZTUNK ITT!!! <<<

Centenáriumát ünnepli a Chevrolet! A versenyben résztvevő Corvettek egy matricát kaptak a motorháztető elejére, így köszöntik a 100 éves márkát.

Még mindig nem készültek el igazán az Aston Martin AMR-One-jai. A világhálóra felkerült egy közeli kép az autó egy részéről, az igen sietős sorjázás mellett a repedezett burkolat is szemet szúr (nem a lenti képről van szó). Ennél egy fokkal még többet mond, hogy a 009-esnek kipufogója sem volt!

Úgy hírlik, hogy a 908-asok új hátsó szárnyat kaptak, mely a szemtanúk szerint igen szokatlan módon hajlik. A hétfői bemutatkozásnál „Pözsóék” feltűnően takargatták a szóban forgó elemet, mindössze a gépátvétel és a csapatkép elkészítése során nem volt rajta ponyva.

Csütörtökön egy USA bázisú, gyári támogatású új prototípus bejelentésére lehet számítani. Egy külföldi oldal, mely P-s autók műszaki részével igen behatóan foglalkozik, összesítette látogatottságának eredményeit: a 25 legtöbbször visszatérők között az Audi, Honda, Prodrive, stb. mellett egy meglepetés is volt…  A Hyundai! Annak is amerikai részlege, ráadásul kiderült, hogy 2009 óta egy kis csapat valóban dolgozik ott valamilyen sportautón, illetve, hogy a vállalat több ALMS programra is meghívatta magát idén. Minden stimmel, de mindenki kezelje fenntartásokkal a dolgot, hiszen ez csak pletyka! Így vagy úgy, egészen holnapig. ;)

, , , , ,

Hoszzászólás

Kezdődik a 2011-es idény!

Túl vagyunk a téli uborkaszezonon, s végre elkezdődik az idei versenyévad! Hallottunk sok-sok pletykát, láttunk jó pár bemutatót, de a szavak és a csinos PR fényképek semmit sem érnek, ha a köridő nem elég jó! Sebring tökéletes hely az első nagy próbára: azt mondják, aki a repülőtér hepehupás aszfaltján túléli a 12 órát, azt Le Mans sima útjain már nem érheti meglepetés.

A futam kétségkívül a hosszú távú versenyek egyik leghíresebbike, története egész 1950-ig nyúlik vissza, igaz, az első 12 órásra csak 1952-ben került sor. A verseny mindig március harmadik vasárnapjára esik, nappal kezdődik és az éjszakában ér véget. A legtöbbször amerikai csapat nyerte a futamot, viszont a legritkább esetben amerikai autóval! A Chrysler, a Chevy és az Oldsmobile egy-egy győzelmet tudhat magáénak, a Ford pedig hármat. A végeredmény általában az európai versenyekhez hasonlóan alakult: az 50-es, 60-as években a Ferrari uralkodott, majd itt is elindult a Porsche henger: 1976-tól 1988-ig folyamatosan a német márka autói nyertek. A sorozatot a Nissan törte meg, hogy aztán a Toyotával karöltve a japán márkák is letegyék névjegyüket, zsinórban hat győzelemmel. A 90-es évek végén aztán ismét a Ferrari a legerősebb, míg a huszonegyedik század eddig főleg az Audiról szólt. A legtöbb versenyt Le Mans-hoz hasonlóan a Porsche nyerte (18 alkalommal), a pilótákat nézve pedig itt is Tom Kristensen a rekorder, eddig ötször sikerült a dobogó legfelső fokára állnia.

Florida közepén, a narancsültetvények és állatfarmok között nem akármilyen versenyre van kilátás! Régi és új autók küzdenek majd egymással, s a végeredmény gyakorlatilag megjósolhatatlan. Vajon a Peugeot meg tudja majd védeni a tavalyi első helyét az új 908-assal? Elég megbízható és gyors lesz az autó, hogy legyőzze nővére nagy ellenfelét, a már többször is helytállt R15 Plus-t? Esetleg a Rebellion vagy a Highcroft Acura okoz majd meglepetést? S persze ne feledkezzünk meg az Oreca régi 908-asáról, a Muscle Milk Lola-Astonjáról, vagy épp az Oak Pescaroloiról sem! A hab a tortán a GT mezőny, nem hiányolhatunk senkit sem: Aston, BMW, Chevrolet, Ferrari (430 és 458 is), Ford GT, Jaguar, Lamborghini, Panoz, Porsche (egyet mégis, hiszen a Lotus még kimaradt).

Összesen 56 csapat 163 pilótája vág neki a 12 órás futamnak, és ezzel együtt a 2011-es idénynek szombaton délután fél négykor!

, , , , , ,

3 hozzászólás

ALMS 2010, 2. rész

A július végi Lime Rock-i futammal folytatjuk az idei ALMS szezon összefoglalóját. A verseny első órája leginkább egy roncsderbire hasonlított, sorozatos ütközések, kicsúszások jellemezték. Az öt prototípusból is mindössze kettő maradt életben, a Highcroft Acurája és a CytoSport Porsche-ja, de ők ketten aztán igencsak kitettek magukért! A verseny nagy részében másodpercek választották csak el őket egymástól, majd a Porsche RS a jobb boksztaktikájának köszönhetően az élre állt. Alig negyed órával a vége előtt David Brabham a szemerkélő esőnek és a forgalomnak köszönhetően támadási pozícióba került, Klaus Graf viszont szimplán kitessékelte ellenfelét a fűre (igaz, nem is látta, hogy támad). A versenybíróság egy „stop and go” büntetéssel honorálta manőverét, de ennek ellenére megnyerte a futamot, mert legnagyobb szerencséjére az Acura bal hátsó kereke az esetet követően defektet kapott. A GT kategóriában a Flying Lizard győzött a két BMW előtt.

Következett Mid-Ohio, és egy elképesztő futam! A verseny során számos csata bontakozott ki, a különböző kategóriák elsői szinte végig vonatozták a kettő és háromnegyed órát. A befutó sem alakult másképp: a Dyson Lola Mazda öt ezredmásodperccel előzte meg a Highcroft csapat Acuráját, míg a GT-knél a Risi a Corvette-t verte hat tizeddel.

A Road America-i versenyt a már az időmérőn is kiválóan szereplő Drayson Racing nyerte meg, ez volt a lelkes brit kiscsapat első győzelme. Az izgalmak ezúttal is a futam legvégére maradtak: az utolsó előtti kanyarban sikerült megelőzniük a benzinhiánnyal küszködő Porsche RS-t! A GT-k között ezúttal a BMW győzedelmeskedett, a Flying Lizard-ot, és a Corvetteket megelőzve.

Az utolsó előtti fordulót a kanadai Mosport pályáján rendezték, s kettős Porsche győzelem született. Az RS Spyder egész hétvégén elképesztő fölényben volt, de azért a második helyen végző Acurával sikerült összehozni egy jó kis üldözőversenyt: igaz, a Highcroft a lekörözés elől menekült… A GT-knél ezúttal is a Flying Lizard lett a legjobb, de a második Risi talán befogta volna őket, ha a futam nem ér idő előtt véget. Drayson-ék úgy felpasszíroztak egy 911-est a falra, hogy a pályát körülvevő szalagkorlát javítása három órát vett volna igénybe. 40 perc tanakodás után végül egyetlen körre engedték ki a csapatokat, melynek a végén le is intették a futamot.

A szezonzáróra maradt a legfontosabb futam, a Petit Le Mans, mely az ILMC második versenye is volt egyben. A tengerentúlon idén ez volt a dízelek első összecsapása, hiszen Sebringben az Audi nem indult. A négykarikások balszerencse sorozata miatt a Peugeot magabiztosan nyerte a futamot, ami pedig a GT-knél történt, az az egész évet jól jellemzi. Az utolsó körig a Risi Competizione vezette a versenyt, de ekkor a 430-as Ferrari kezdett túl lassan haladni a pályán, majd nem sokkal később meg is állt: kifogyott a benzin az autóból! A Corvette eközben szépen haladt a cél felé, így végül ők láthatták meg leghamarabb a kockászászlót.

Prototípusok között az egész évben kiválóan teljesítő Highcroft az Acurával, a GT-k között pedig mindössze egyetlen pont előnnyel a BMW lett a bajnok.

, , , , , ,

Hoszzászólás

ALMS 2010, 1. rész

A szezon első versenye, a sebringi 12 órás, ezúttal nem hozta a korábbi évek izgalmait. A Peugeot heves tiltakozása miatt az Audi nem volt ott az évadnyitón, s így a futam egyesélyessé vált. Tudta mindenki, ha a franciák nem hibáznak, nem lehet majd megállítani őket! Emanuele Pirro azért az első körökben először az Aston Martint, majd később a forgalmat kihasználva az egyik 908-ast is megelőzte. A Drayson Lola végül generátorhiba miatt szállt ki a küzdelemből, az oroszlánok pedig lassan maguk mögött hagyták a 007-es ügynököt, s így minden a papírforma szerint alakult. Először nyert a Peugeot Sebringben, de ehhez a legfőbb rivális távolmaradása is kellett.

Ugyan a sorozat idén kissé érdektelenségbe fulladt, hiszen igazán nagy csapatok csak egy-két futamon indultak, a GT mezőny mindig a legjobb formáját hozta: a BMW, Corvette, Ferrari, Jaguar és Porsche ötös fogat garantálta az eseménydús hétvégéket. Sebringben a Risi és a bajorok küzdöttek egymással, s végül ebben a sorrendben is értek célba.

A második forduló Long Beach-i pályáján következett. A dízelszörnyek távolmaradtak, a tavalyi ALMS és LMS bajnokok csatája viszont elképesztőre sikerült. Az Acura és az Aston Martin a verseny elejétől egymásra talált, koccantak is, de a döntést az utolsó körre hagyták! A célegyenesben az Astonnak még igen tekintélyes előnye volt, de ahogy a kanyargós részre értek az Acura szempillantás alatt ott termett mögötte. Egy apró hibát kihasználva Pagenaud meg is előzte az angol autót, s pozícióját megőrizve hajtott a célba. A GT-k ismét kiélezett csatát vívtak, ezúttal a Flying Lizard Porsche győzött a Corvette-k és a BMW-k előtt.

Következett Laguna Seca, ahol ugyan papírforma eredmény született, de csak éppen hogy! A Highcroft Acura messze a legjobb autó volt az állandó ALMS résztvevők között, de Kaliforniában csak úgy tudtak nyerni, hogy ők voltak az egyetlenek, akik probléma nélkül versenyezték végig a hat órát. Az Intersport Lolája, a CytoSport Porschéja, és a Dyson Mazdája is állt az élen, de mindegyiknek valamilyen technikai gondja akadt a futam során.

A GT-k kétség kívül a legjobb futamukat hozták össze ezen a versenyen. Hat autó is esélyes volt a dobogó legfelső fokára, és bizony mind a hat vezetett is hosszabb-rövidebb ideig. De ami igazán szót érdemel az a futam legvége! Az utolsó bokszkiállásoknál a BMW az élre állt, de a nyugodtabb befejezésnek épp a másik BMW tett keresztbe: beragadtak a kavicságyba, aminek a következménye egy sárga zászlós etap lett, és egy újraindítás 12 perccel a vége előtt! A Flying Lizard Porsche nem is teketóriázott sokáig, az első kanyarnál beszúrta autóját a bajor gép elé, de mivel a pályán kisebb dugó alakult ki, így hirtelen három autó is közéjük került. Alig egy kör kellett, hogy ismét fej-fej mellett haladjanak, de a sorrend végül nem változott. Négytized másodperc, mindössze ennyi választotta el őket egymástól egy hat órás futamon!

A Utah-i futam különösebb izgalmak nélkül telt. A Highcroft az egész hétvégét dominálta az Acurával, esélyt sem adtak másnak a győzelemre, a dobogóra melléjük a Drayson és a CytoSport állhatott fel. A GT-knél ezúttal a Risi futott be az első helyen megelőzve a BMW-t és a Corvette-t.

, , , ,

Hoszzászólás

Lamborghini Gallardo az ALMS-ben!

Ha minden igaz, újabb autómárka bukkan fel jövőre az LM GT2 mezőnyben, pontosabban az amerikai Le Mans sorozat futamain! A privát West Racing Team csapat a Yokohama japán gumigyár teljes támogatásával (szponzorálásával) hivatalosan is bejelentette részvételi szándékát az ALMS bajnokság 2011-es szezonjában. A csapat két Gallardo (GT2 kategóriás) versenyautóval kíván nevezni a jövö évi amerikai versenysorozat futamaira, a Lambo-k hátsó légterelőjén pedig hatalmas Yokohama feliratokat láthatunk majd. Ugyan a bejelentés mind a West Racing, mind a japán gumigyár részéről hivatalosan kiadott sajtóinformáció, ezzel együtt nem kizárt, hogy a projekt végül nem jut majd el a megvalósításig (sajnos hasonló példákat láttunk már a közelmúltban). Mi, a LEMANSHIREK.HU mindenesetre nagyon szurkolunk nekik! :)

, ,

Hoszzászólás

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers