Posts Tagged bmw

ALMS – Laguna Seca beszámoló

Klaus Graf és Lucas Luhr (Muscle Milk HPD-Honda) nyerte az American Le Mans Series Laguna Seca-i hatórás futamát, egyetlen komoly kihívójuk – ahogy már megszokhattuk – a Dyson csapat Lola-Mazdája volt. Luhr-ék indultak a pole pozícióból, Chris Dyson el is rontotta a rajtot a második helyről, meg a HPD jóval gyorsabbnak is bizonyult a Dyson-Lola-nál (ami végül ki is esett a versenyből, csak 23. lett), így egy percig sem forgott veszélyben a Muscle Milk csapat győzelme.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , ,

1 hozzászólás

Deltaszárnyon Le Mans-ba – Még bátrabban!

SZUBJEKTÍV! Viktor alaposan kivesézte, és talán kicsit meg is szerettette veletek az LMP-ktől radikálisan eltérő koncepciójú DeltaWinget. Talán most már azok is egy picit elfogadóbb tekintettel néznek rá, akik korábban zsigerből utálták, mert nem olyan, mint a többi. Az elv, a koncepció – fele súly, fele légellenállás, fele teljesítmény – szokatlan és innovatív, és mint ilyen, nagyon is illik Le Mans szellemiségéhez. Nem csak az autó, hanem a mögötte álló egész projekt is rendkívül komoly benyomást keltő, látszik, hogy minden egyes alkatrészt alaposan megvizsgáltak és a hatékonyság növelésének vetettek alá. (Emlékeztet ez engem valamire…) Az én véleményem szerint azonban mégis van egy olyan apró alkatrész, ami nem oda való, nem illik a DeltaWing-képletbe: a motor.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , ,

Hoszzászólás

Tizedszer is Audi

A McNish-Capello-Kristensen trió kormányozta 2-es számú Audi a négykarikások tízedik győzelmét aratta a 60. Sebringi 12 órás futamon. Nem történt tehát nagy meglepetés, a mezőnyből kimagasló Audi
Sebring-specialista alakulata könnyedén nyerte a WEC nyitófutamát, bezsebelve ezzel az elérhető maximális pontszámot a világbajnokság első állomásán.


Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , , , , ,

14 hozzászólás

GTE téli szünet

A különböző bajnokságok befejezése óta történt egy-két dolog a GTE kategóriában, a következőkben ezeket fogom összefoglalni gyártók szerint.

Ferrari:
A Ferrari gyári pilótái közé Olivier Beretta érkezett a Corvette-től. Benne volt a Risi daytonai csapatában is (ahonnan Jaime Melo hiányzott), valamint a fekete gyári tesztautó egyik pilótája is ő volt (Gimmi Brunival és Toni Vilanderrel) a sebringi közös teszten (az Extreme Speed nevezte be a tesztre, de a gyári pilóták ültek benne). A feketéé lett a teszt legjobb időeredménye, és az első három majdnem minden nekirugaszkodásra három Ferrari volt. Érdekesség, hogy a kétnapos teszt harmadik legjobb köridejét a Krohn Racing tavalyi specifikációjú, amatőr-kategóriás Ferrari 458 GTC-je érte el.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , , , , , ,

7 hozzászólás

Visszapillantó 2011 3/3: A GTE-kategória

A 2011-es év a BMW nagy csatáit hozta, az LMS-ben és az ILMC-ben az AF Corse Ferrarijai, az ALMS-ben pedig a Falken és a Flying Lizard Porsche-i és a Corvette-ek ellen.

Az ILMC futamain a profik között Amato Ferrari (AF Corse) autójai, a helyi BMW-k (Amerikában az RLL, nem-Amerikában a Schnitzer gépei), és a csak néha (Sebring, Le Mans, Petit Le Mans) beszálló Corvette-ek osztották el a győzelmeket. Sebringben az RLL M3-asai kettős győzelemmel nyitották az évet a két Corvette előtt, majd beindult az olasz henger, és Le Mans-on, valamint a kínai évadzárón kívül az összes versenyt az AF Corse valamelyik új Ferrari 458 Italia-ja nyerte (Sebringbe még csak egyet és az egyik tavalyi 430-ast vitték el), és ezzel az összetett bajnoki címet is.
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , ,

Hoszzászólás

Az oroszlán ismét átugrotta a négy karikát

Nem szabad szépíteni a dolgokat: unalmas futamon, csekély érdeklődés mellett a Peugeot kettős győzelemmel, magabiztosan behúzta az évad utolsó futamát is. Pedig nem így indult, alig fél óra kellett az Audiknak, hogy megelőzzék az élen haladó Pugokat, de a „szőke” Audi ismét makrancoskodott McNishék alatt. Előbb egy rázókő törte meg kissé, majd a Rebellion szállt bele hátulról (a képen látható, ahogy a 2-es Audi egy része ott ragadt a Lola orrán), végül elektromos probléma miatt ki is szállt a versenyből két órával a vége előtt. A Peugeot taktikája először gyengének tűnt, de ahogy teltek az órák, a franciák úgy röpültek a kettős győzelem felé. Hibátlan teljesítménnyel és elképesztő magabiztossággal, több mint egy kör előnnyel értek célba az 1-es Audi, valamint a benzines P1-ek előtt (Rebellion – Oak – Aston – Oak).
Tovább ehhez a bejegyzéshez »

, , , , ,

7 hozzászólás

Petit Le Mans: a Peugeot-é az első rajtkocka

Csakúgy, mint tavaly, idén is Anthony Davidson és a 908-as volt a leggyorsabb (1:07,428) az időmérőn Road Atlantában. Mellőle az egyes számú Audi indulhat, miután Timo Bernhard alig egy tizeddel lassabb kört autózott vetélytársánál. A második sorban hasonló a felállás, azaz Pug-Audi, Sarrazin és Capello által, igaz a hátrányuk már kicsit nagyobb, 453 illetve 585 ezred. Az ötödik helyről az Oreca Peugeot indulhat (+2,349s), míg a hatodik helyet a Rebellion Racing (+2,695s) szerezte meg. Az utánuk következő hat helyen az Oak, Dysonék és az Astonok osztoznak, a dízelekhez képest már jócskán lemaradva, de egymáshoz képest kevés híján egy másodpercen belül (+2,9-3,9s)!

A P2-ben a Level 5 volt a leggyorsabb a vadonatúj, alig két hete bemutatott HPD ARX-01g-vel. Luis Diaz az utolsó körében orozta el az elsőséget az edzést egyébként végig domináló Signatech elől. Őket a Level 5 másik autója, valamint az Oak és a United Autosport követi.

A GT-sek már az időmérőn is alig győztek egymásra licitálni, a leggyorsabb végül az AF Corse lett, míg mögöttük a két BMW, a Risi Ferrarija, és leggyorsabb Porscheként a Flying Lizard található. A Corvettek csak a 8-9. helyre voltak jók, de az idejük egyáltalán nem rossz, egy másodperccel sincsenek lemaradva az AF-től. Az olasz csapat nem mellesleg duplán ünnepelhetett, az amatőrök között szintén az ő autójuk volt a legjobb.

Pénteken más fontos esemény is történt: bejelentették, hogy az ALMS szervezőinek ismét sikerült megállapodni az ACO-val, azaz a széria szinte változatlan formában elindul jövőre is (korábban több pletyka is szárnya kelt, hogy az amerikai sorozat kiszakadhat Le Mans világából). Napvilágot látott a 2012-es versenynaptár is, e szerint az évad március 17-én fog kezdődni a sebringi 12 órással, mely futam az új sorozat, a WEC debütálása is lesz egyben.

, , , , , , , ,

1 hozzászólás

A Peugeot-é az első rajtkocka Silverstone-ban

A bicikli balesetben megsérült Davidson helyére beszálló Simon Pagenaud volt a leggyorsabb a szombati időmérőn a Peugeot 908-assal. A francia pilóta életében először vezetett a silverstone-i pályán, de a váltakozó időjárásnak is köszönhetően, magabiztos, majd egy másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót. Mellőle a 2-es Audi, a második sorból pedig a másik két Peugeot-Audi páros rajtolhat. A benzinesek közül a Rebellion volt a leggyorsabb, ők indulhatnak az ötödik helyről. Egyelőre csalódás a régi Aston Martin szereplése, mindössze a 12. helyre sikerült kvalifikálniuk magukat, úgy, hogy két LMP2-es autó is gyorsabb volt náluk. A P2-ben a Strakka, a GTE-Pro-ban pedig a BMW rajtolhat az élről.

A verseny magyar idő szerint 12:35-kor kezdődik és 18:35-ig tart. Az Audi és a Peugeot a saját oldalán ezúttal is élőben közvetít, de immár a Le Mans-i versenyek hivatalos oldala is streameli a futamot! TV-ben a Eurosport adja, az ES1 12:30-tól 14:00-ig, majd az ES2 15:00-tól 15:30, végül ismét az 1-es, 17:45-től 18:30-ig.

, , , , , ,

1 hozzászólás

Mid-Ohio: ének az esőben!

Szorosan indult ez a futam is, miután Dysonék az élről indulva sokáig állták a Muscle Milk támadásait. Féltávnál aztán, egy újraindítást követően, Luhr fantasztikusan kapta el a zöld zászlót, s rögtön az első kanyar féktávján megelőzte a Lola Mazdát. Ötven perccel a verseny vége előtt eleredt az eső, de ekkor már a csapattulajdonos, Chris Dyson ült az autóban, aki inkább a biztonságos autózást választotta a vizes aszfalton, így végül a Muscle Milk magabiztosan nyerte a futamot a Lola Astonnal. Az Oryx Dyson autó a bal hátsó felfüggesztés hibája miatt kicsúszott, számukra a kavicságyban (és félig a falon) ért véget a futam, míg az Autocon Motorsport sajnos csak az LMPC-s autókkal tudott viaskodni.

Az igazsághoz hozzá tartozik persze, hogy az esőben hamar elkezdtek csúszkálni az versenyzők, és az első megforgások után természetesen bejött a biztonsági autó (illetve annak helyettese, az orvosi autó, miután az eredetileg erre a feladatra „nevezett” Honda lerobbant). Ez még kétszer ismétlődött meg az utolsó fél órában, a köztük lévő zöld zászlós rész mindkétszer egy-egy körig tartott… Végül a versenybíróság a piros zászló mellett döntött, teljesen helyesen, ugyanis a kisebb monszunban lehetetlen volt tovább versenyezni.

A GT-k ismét hozták szokásos formájukat, a BMW első sor, majd a mögöttük tornyosuló Ferrari-Corvette duó kellemes szórakozást ígért. Hogy aztán a BMW-k egymással ütköztek, a Ferrarik szép lassan elfogytak, a Corvettek pedig nem tudtak élni a lehetőséggel, arról a győztes Team Falken és a Porsche 911 nem tehetett: Henzler az utolsó éles körben parádésan vezetve az ötödik helyről ugrott az élre, a hétvége meglepetését okozva! Második helyen végül a Gavin-Magnussen féle Chevy, míg a harmadikon Auberlen és Werner BMW-je végzett. Az utolsó kört érdemes megnézni, ugyanis még a második helyre felért Chevy is kicsúszott, nem beszélve a kört az élen kezdő Flying Lizardról! (A videó a hozzászólásokban található.)

, , , , , ,

2 hozzászólás

Imola: magabiztos Peugeot győzelem

Szoros versenynek ígérkezett az imolai hat órás futam, de a dízelek párharca már az első óra vége előtt eldőlt. Montagny ekkor előzte meg Fassler R18-asát, s innentől a francia csapat egyre gyorsabban lépett meg ellenfele elől. A végén még 1-1 defekt is belefért az oroszlánosok versenyébe, s így is magabiztosan, több mint egy kör előnnyel nyerték a futamot.

Az Audinak a nagy hőség és a rengeteg törmelék miatt a fékhűtéssel akadt gondjuk és az új aerodinamikai fejlesztések sem váltak be, illetve ezúttal is alulmaradtak fogyasztásban a riválissal szemben. A verseny egészére jellemző elképesztő forgalom mindkét csapatot hátráltatta, a 24 órással ellentétben azonban most mindenki óvatosabban kezelte a lekörözéseket, így a biztonsági autó végig a bokszban maradhatott. A benzinesek között a Rebellion Racing két autója lett a legjobb, miután a Pescarolo bal első féke alig háromnegyed órával a vége előtt elfüstölt. Pesca csapata kisebb szerelés után persze befejezte a futamot, de öt kör hátránnyal legfőbb ellenfelükhöz képest. A P2-ben többször változott a vezető szerepe, de továbbra is dominálnak a Nissan motoros autók: a Greaves Motorsport végzett az élen a Signatech és a Level5 előtt.

A GTE Pro kategóriában a BMW és az AF Corse vívott nagy csatát. A bajorok nagyon erősen kezdték a futamot, de előbb az 55-ös autónak akadt kisebb, majd az 56-osnak nagyobb műszaki problémája. Az utolsó órában aztán egy egy perces stop and go büntetés tett végleg keresztbe az üldözésnek, s így az AF Corse kettős győzelemmel zárt hazai pályán. Az amatőrök között az IMSA Porschéja végzett az élen, a Larbre Corvette-jét és az AF 430-asát megelőzve. Az eredetileg másodikként befutó Proton Porschét utólag kizárták a futamból, mivel Patrick Long a megengedettnél több időt töltött a volánnal.

Túl az ILMC és az LMS félidején, az interkontinentális bajnokságban a Peugeot tovább növelte előnyét, míg a kontinensviadalon a Pescarolo és a Rebellion azonos pontszámmal áll az élen.

, , , , , ,

4 hozzászólás

LM24-2011 felkészítő 9.rész

>>> SZAVAZÓS POSZTUNK ITT!!! <<<

A GTE kategória

A korábbi GT1 és GT2 helyett idén Pro és Am kategóriák vannak, utóbbiban legalább egy éves autóval, és maximum egy profi pilótával indulhatnak a csapatok. A két osztályban összesen hét márka képviselteti magát (Aston, BMW, Corvette, Ferrari, Ford, Lotus, Porsche), s bizony négy a győzelemre is esélyes.

Az olaszok komplett inváziót tartanak, a 28 autóból 10 Ferrari (hat 458 és négy 430)! Az új 458 Italia-k félelmetesen gyorsak, de muszáj megjegyezni, hogy a taljánoknak tavaly sem a sebességgel volt problémájuk. A csapatnévsor sem akármilyen, az AF Corse, a Luxury Racing (a Risi-vel a háttérben) a JMW és a Hankook is felérhet a dobogó legfelső fokára. Egyszóval bármelyik 458!

A két BMW M3 és a két profi Corvette komoly veszélyt jelenthet számukra. Ne legyen kétségünk, a századik születésnapját ünneplő Chevrolet minden alkatrészt megmozgat majd a győzelem érdekében! Már az ALMS eddigi futamain is csak hajszál választotta el őket egymástól (általában a BMW javára), s a sebességük mellet a megbízhatóságuk is kiváló, a versenyzőkről nem is beszélve.

A Porschésok is igen szép létszámban érkeztek, az öt profi mellett három amatőr autó is indul. Míg előbbieket idén rendszeresen megveri a fentebb említett Ferrari-BMW-Corvette hármas, az amatőrök között mindig az élen végeztek. Kicsit lassabbak vetélytársaiknál, de megbízhatóságuk tavaly is győzelemre vitte a zuffenhausenieket. Érdemes megemlíteni, hogy az összes Pro autóban legalább egy gyári pilóta is helyet foglal!

Az Aston Martin nemcsak színesíti a mezőnyt, a profik között kis szerencsével dobogóra is állhat. A Lotusok az igen masszív GT programjuknak az elején járnak, céljuk elsősorban az, hogy leintéskor még a pályán legyenek, és így a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzék. Hozzájuk hasonlóan a Ford is a tisztes helytállásban bízhat, igaz ők az amatőrök között.

, , , , , , ,

2 hozzászólás

LM24-2011 felkészítő 8. rész

A P2 csapatai

>>> SZAVAZÓS POSZTUNK ITT!!! <<<

A kisebb prototípusok mindig jó versenyt hoznak össze, és ez úgy tűnik idén sem lesz másképp. A költségmaximalizált kategóriában három féle motor (HPD, Judd-BMW, Nissan) és hat karosszéria (Oreca, Acura, Lola, Pescarolo, Zytek, Norma) egyvelege harcol majd az óra ellen.

A tavalyi nyertes Strakka ezúttal is igen jó eséllyel indul, ráadásul a győztes csapaton nem is változtatattak: maradt a szoros kapcsolat a HPD-vel, s maradtak a pilóták is. Viszont könnyen borsot törhet az orruk a másik két HPD-s csapat is. Az RML a Strakkával megegyező autóval indul, míg a Level 5 zárt karosszériába pakolta be a V6-os Hondát. Ezen csapatok bármelyike odaérhet a dobogó legfelső fokára, de épp a motor miatt kérdéses a teljesítményük: a HPD-k már Spa előtt kellett, hogy kapjanak egy kis segítséget az ACO-tól, és senki nem tudja, hogy a 24 óráson, ahol a motorerő oly sokat számít, nem indulnak-e továbbra is hendikeppel.

A másik japán gyártó, a Nissan motorjai is kifejezetten jó környezetbe kerültek. A gyári Oreca, a Signatech és a Greaves Motorsport számára is elérhető közelségben van a dobogó, illetve annak legfelső foka!

Négy csapat is a Judd-BMW motort használja, közülük a legerősebb az Oak. Viszont épp ők az egyetlenek a P2-es mezőnyben, akinek nem sikerült a költségsapkán belül maradnia, így a szabályok szerint eleve hátrányból kell indulniuk. Míg az Extreme Limite számára a futam befejezése, addig a Race Performance-nak az apró hibáktól mentes 24 óra lehet a célja. Az AF Corse által támogatott Pecom Racing viszont a P2 meglepetéscsapata lehet.

, , , , , ,

1 hozzászólás

LM24-2011 felkészítő 5. rész

Andy Priaulx – Dirk Müller – Joey Hand (BMW M3 GT #56)

A BMW Motorsport mindkét autója győzelem esélyes a kategóriában, a két M3 GT közül véletlenszerűen választottam ezt a hármast mai posztunk hőseinek. Andy Priaulx (balra) már nem fiatal (37 éves) brit versenyző, a BMW egyik arany tojást (és szép nagy serlegeket) tojó tyúkja. 2004-ben Túraató EB győztes, majd a WTCC háromszoros bajnoka, természetesen a vesés márkával. Természetesen a német csapat ALMS-, illetve ILMC-beli programjában is részt vesz, a kiváló autó és nagyszerű kvalitásai igen valószínűvé teszik számára a győzelmet.

Dirk Müller (német, jobbra) jóval fiatalabb (egy évvel), ős régóta a BMW szeme fénye (akárcsak a csapattárs Jörg Müller az 55-ös BMW-ben). A daytonai 24 óráson kategória győzelmet szerzett, majd a másik Müller-rel a nürburgringi 24 óráson is diadalmaskodott. F3, ALMS, mindenhol sikeres tudott lenni, idén is kiegyensúlyozott teljesítményt várhatunk tőle.

Joey Hand (32 éves, amerikai, középen) kakukktojás a csapatban, ő ugyanis csak most csatlakozott a propelleres márka gyári alakulatához. Nemrég nyerte meg a daytonai 24 órást egy Riley-BMW-vel (tehát van tapasztalata, a prototípusokkal, a BMW motorral és a 24 órás versenyekkel is), de ismerhetjük az ALMS-ből és a Rolex-szériából is.

Három barátságos, gyors profi pilóta, kérdés, hogy ők lesznek-e a jobbik BMW-hármas Le Mans-ban. Szurkoljunk nekik! :)

, , ,

Hoszzászólás

Audi, BMW: versenyzők 2011-re véglegesítve!

Ma az Audi Sport és a BMW Motorsport versenycsapatok nyilvánosságra hozták a véglegesített versenyző-összeállításaikat a 2011-es szezonra. Semmi meglepő fordulatra nem kell számítanunk (szerencsére), az Audi ugyanazzal a kilenc pilótával folytatja, ahogy ezt már korábban is ígérte Dr Wolfgang Ullrich csapatvezető, de a BMW-nél sincs érdemi változás.

Íme a részletek, tételenként:

Audi: Sebring: Timo Bernhard, Romain Dumas és Mike Rockenfeller illetve a 2009-es 12 órás győztesek,  Dindo Capello, Tom Kristensen és Allan McNish. ILMC (további futamok): Tom Kristensen/Allan McNish és Timo Bernhard/Marcel Fässler. Le Mans: az összes 2010-ben a pódiumon végzett pilóta! :)

BMW Team RLL: ALMS: Dirk Müller és Dirk Werner, avalamint Bill Auberlen és Joey Hand

BMW Team Schnitzer: ILMC: Andy Priaulx, Augusto Farfus és Jörg Müller

, , ,

Hoszzászólás

Hírmozaik (FRISSÍTVE!)

Távirati stílusban: A Toyota (motorszállítóként) bejelentette hivatalos visszatérését a Le Mans-i versenyekre. A GT-One-nal 1999 után visszavonult japán gyártó a svájci Rebellion Racing csapat partnere és motorszállítója lesz. A fehér-piros-arany Rebellion Lola versenyautók az új Toyota-motorral túl vannak az első teszteken, mindkét fél vezető képviselői elégettségüknek adtak hangot nyilatkozataikban a motor teljesítményével és megbízhatóságával kapcsolatban. Senkit ne érjen meglepetés: az új Toyota-hajtómű benzines, és nem hibrid…

Más: túl vagyunk az FIA GT1 2010-es Világbajnokságon! A két zárófutam (Interlagos, BR és San Luis, AR) önmagában megint meglepetést hozott, de összeségében bebiztosította a Vitaphone Racing (és a Maserati MC12) zsinórban hatodik (!) GT1 bajnoki győzelmét. Erről a témáról bővebben a késöbbiekben!

Más: December 10.-én hivatalosan bemutatkozik egy új Le Mans-i (LMP1) versenyautó! Valami ismeretlen nevű gyártó új prototípus gépe… Állítólag németek lehetnek… Ha jól emlékszem – asszonygya … – valami R18 TDI:D További részletek December 10-én este, itt, a LEMANSHIREK.HU-n!

Más: a rajongók megnyugtatására a BMW Motorsport hivatalosan is bejelentette, hogy miközben javában készülnek a 2012-es DTM-visszatérésre, és miközben 2011-től hivatalos gyári csapatként kivonulnak az FIA World Touring Car Championship (WTCC) bajnokságból, azért bizonyosan ott lesznek két autóval (M3 GT2) az ILMC-sorozatban és természetesen a Le Mans-i 24 órás versenyen is. Ezen felül – bár erre nem tér ki a sajtónyilatkozat – , biztosra vehető, hogy a BMW Motorsport 2011-ben is képviseltetni fogja magát a nürburgringi 24 órás viadalon is. Tizenkét év után, 2011 Júliusában, tehát Le Mans után (!) leköszön Mario Theissen Motorsport-főnök, és átadja helyét utódjának, Jens Marquardt-nak.

, , , ,

Hoszzászólás

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 28 other followers